A legszebb testek nyomában

olimpia, london 2012, jó testek, a mexikói műugrók German Sanchez Sanchez és Ivan Garcia Navarro
Vágólapra másolva!
Az olimpikonok minden porcikája a győzelemre van kalibrálva, vannak azonban sportok, amelyek gyakorlása vonzó esztétikai következményekkel is jár. Hol keressük a legszebb testű sportolókat?
Vágólapra másolva!

Az olimpikonoknak valószínűleg feleslegesen tennénk fel a kérdést, hogy szépnek tartják-e az izmaikat, mert ők elsősorban a funkcionalitás alapján ítélik meg saját testüket. Számukra mindenekelőtt az a fontos, hogy a testrészeik a sportágnak megfelelően a lehető legjobban elvégezzék a feladatot, a győzelem szempontjából pedig másodlagos, esztétikailag miként mutatnak.

Bár a szépség köztudottan szubjektív megítélés alá esik, megpróbáltuk az olimpiai kínálatból megkeresni azokat a sportágakat, amelyek a legszebbet hozzák ki az emberi testből. Nem reprezentatív szerkesztőségi felmérésünk azt mutatta, főként a vízilabdázóknál, az úszóknál, a teniszezőknél, a labdarúgóknál, a kézilabdázóknál, a kajakosoknál és a cselgáncsozóknál véljük felfedezni a legjobb testeket, és a sztereotípiáknak engedve kiemelt helyen szerepeltettük a strandröplabdázókat. Kérdés, szakmailag is igazolható-e az ízlésünk.

Forrás: AFP/Christophe Simon

Az olimpiai eszméhez hasonlóan az olimpiai szépség megértéséért is érdemes visszamenni az ókori görögökig - mondta az [origo]-nak dr. Boros Szilvia sportszakorvos. Az ókori görög szépségideál, amely a művészetekben is visszaköszön, ma is iránymutató. Röviden: az arányos és szimmetrikus testet látjuk szépnek. Ennek megfelelően olyan sportágak jöhetnek szóba, amelyek gyakorlása ezekkel a tulajdonságokkal ruházza fel a testet. Mindehhez szimmetrikus és egyenletes terhelésre van szükség a jobb és a bal, illetve az alsó és a felső testfélen is - magyarázta Boros Szilvia.

Ha ezeket a kritériumokat vesszük figyelembe, van néhány sportág, amely fennakad a szűrőn. A szakember példaként említette a vívókat, akik a kitörésekkel egyenetlenül terhelik a lábukat, és előfordul, hogy az egyik combjuk akár nyolc centiméterrel is vastagabb, mint a másik. Az asztaliteniszezők sem a szimmetrikus testükkel tűnnek ki: gyorsak és rugalmasak, de a felépítésük nem arányos.

Forrás: AFP/Francisco Leong

Helen Glover és Heather Stanning. Evezősök vonzó testalkattal

A sportszakorvos szerint a kajakosok sem szerepelnek teljes joggal a listánkon, az ő esetükben ugyanis a törzsre és a karra sokkal nagyobb terhelés nehezedik, mint a lábra. A súlyemelőknél sem fogjuk megtalálni a legszebb testű sportolókat, mert bármennyire erős is a lábuk és a felsőtestük, az arányaik nem stimmelnek. Ráadásul ha korán, még serdülőkor előtt kezdik a súlyemelést - márpedig nyilván elkezdik -, hatalmasra fejlődő izomzatuk a csontfejlődést is megállíthatja. Ezért találunk sok alacsony termetű sportolót közöttük.

Tehát olyan sportágak környékén kell szétnéznünk, amelyek egyenletesen terhelik az izmokat és a testrészeket - mondta Boros Szilvia.

Forrás: AFP/Chritophe Simon

German Sanchez és Ivan Garcia teste fejjel lefelé is szép

A szakember szerint mindenképpen befutó az evezés, ahol a karnak, a lábnak és a törzsnek is szerepe van a jó eredmény elérésében. Ebben a fajta mozgásban egyenletesen részt vesz minden izom, a sok edzés végén pedig arányossá válik az izomzat. Az evezősök szép testéhez hozzájárul az is, hogy általában azok lesznek sikeresek, akiknek hosszúak a végtagjaik.

Forrás: AFP/Oliver Morin

A tízpróbázó cseh Roman Sebrle teste több atlétikai számban jártas

Ugyancsak szép testeket találunk a tízpróbázóknál, akiknek többféle atlétikai számban is jártasnak kell lenniük. Jó esélyekkel indulnak az esztétikai versenyben a sprinterek is, a maratoni futók azonban már olyan terhelést kapnak, amely a felsőtestüket aránytalanná teszi.

A versenyeken a legteljesebb képet talán az úszók és a vízilabdázók testéről kapjuk, és joggal állapíthatjuk meg, hogy ennek a két sportágnak a gyakorlása is jelentős esztétikai következményekkel jár. A szakember is megerősítette, az úszás az a sportág, amely minden izmot megmozgat, de hozzátette, ezeknek a sportolóknak az alakja a kitartó edzéseknek köszönhetően az úszáshoz igazodik, ami azt jelenti, hogy felsőtestben esetleg aránytalanul megerősödhetnek. A vízlabdázók is nagyjából arányos testtel rendelkeznek, hiszen az ő teljesítményükben az alsótestnek is szerepe van.

Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Flaurent Manoudou felsőteste is erős bizonyíték

Mivel a mozdulatok szépsége előbb-utóbb a testalkatot is széppé teszi, az úgynevezett esztétikai sportok művelői között sok a feltűnően vonzó alkatú versenyző. A ritmikus gimnasztikánál vagy a műúszásnál a mozdulatok lágysága, a testrészek harmóniája, a testtartás játssza a főszerepet. Ezeknek a kritériumoknak megfelelnek a műugrók is, így közöttük is sok szép testű sportolót találunk.

Végül a csapatsportok képviseletében a strandröplabdát emeljük ki, már csak azért is, mert előkelő helyen végzett a felmérésünkben, ráadásul a véleményünkkel a szakember is egyetértett.

Forrás: AFP/Daniel Garcia

Ana Gallay és Maria Virginia Zonta a sztereotípiákat erősíti