Gyurta Dániel: Csattanós választ adtam azoknak, akik nem hittek bennem

Gyurta olimpiai bajnok, világcsúccsal, London 2012
Vágólapra másolva!
A világcsúccsal olimpiai bajnok Gyurta Dániel üzent azoknak, aki évekkel ezelőtt kritizálták őt, és megemlékezett Széchy Tamásról, aki először megjósolta, hogy egyszer még olimpiát nyer. A felkészülés közben előfordult, hogy elbizonytalanodott, és már tizennégy éve várt erre a két percre.
Vágólapra másolva!

Gyurta Dániel világcsúccsal lett olimpiai bajnok

"Csattanós választ adtam azoknak, akik nem hittek bennem" - mondta a döntő után Gyurta Dániel, utalva az athéni olimpiai utáni két évre, amikor az ezüstérem megnyerése után visszaesett a teljesítménye, és nem hozta a várt eredményeket.

"Amit akkor csináltak velem, egy tizenéves gyerekkel, az nem volt szép dolog. Azóta nyertem Eb-t, két világbajnokságot, a legsikeresebb magyar úszó voltam, de nem éreztem, hogy ennek megfelelően kezelnének otthon" - tette hozzá most, nem sokkal a diadal után az újdonsült bajnok, majd rátért a versenye elemzésére.

"Még próbálom feldolgozni, hogy győztem, nagyon kiúsztam magam, boldog vagyok, hogy sikerült, amit elterveztünk, amiért harcoltunk. Nehéz verseny volt taktikailag, érzékeltem, hogy a két japán erősen kezdett, és nem tudtam, meddig fogják bírni. Mivel okoztak már meglepetést, nem akartam semmit a véletlenre bízni, ezért nekem is erősen kellett kezdenem, de kontrollálnom kellett az úszásom, hogy ne legyen túl erős a tempó, mert tudtam, hogy akkor a közönség által hajtott két brit rám fog jönni a végén. Egy pillanatra sem hittem el, hogy megvan a győzelem, tudtam, ha elhinném, akkor elveszíteném a döntőt. Az utolsó húsz-harminc méter nagyon fájt, de a szeretteimre gondoltam, ez erőt adott a hajrára. Amikor felnéztem a táblára, és láttam az egyest a nevem mellett... az hihetetlen érzés volt, nem is tudom szavakba önteni, amit érzek, ami kavarog bennem".

Gyurta a felkészülési időszakban mindig nagyon nyugodtak és magabiztosnak tűnt, amikor a nyilvánosság elé lépett, pedig mint most kérdésünkre elmondta, neki is voltak nehézségei. "Voltak pillanatok, amikor elbizonytalanodtam, vagy rossz hangulatba kerültem, de a hit mindig megvolt. Az igazán nagy sportoló nem akkor kemény, amikor minden rendben van, hanem amikor nehéz, fáj, nem megy neki. Nagyon sokat jelentett, hogy a közösségi oldalakon és sms-ekben a barátok és ismerősök folyamatosan bíztattak, és biztosítottak a szeretetükről. Nem mint egy világbajnok álltam a rajtkőre, hanem mint egy 15 millió magyar által támogatott úszó. Innen is szeretném megköszönni azoknak, akik erőt adtak az elmúlt napokban, és az elmúlt tizennégy évben".

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Nézze meg a döntőről készült galériánkat a képre kattintva.

Az újdonsült bajnok megemlékezett Széchy Tamásról is, akit szerinte kezdenek elfelejteni, pedig az a műhely, edzői stáb, amellyel dolgozik, tőle indult, és a legendás edző mondta róla először, hogy egyszer még olimpiai bajnok lesz belőle. Amikor megkérdeztük, hogy miatta mutatott-e fel az ég felé az eredményhirdetés alatt, Gyurta azt kérte, ez hadd maradjon az ő titka. Nem feledkezett meg az 1996-ban olimpiai mellúszó aranyat nyert Rózsa Norbertről sem, akire a példaképe volt, és sokat segített neki, tartotta benne a lelket, akárcsak Czene Attila vagy a volt öttusázó Balogh Gábor.

Gyurta arra a legbüszkébb, hogy a pekingi olimpia óta nem győzték le ötvenméteres medencében 200 méteren, mert mint az [origo]-nak mondta, Egerszegi Krisztinán és Darnyi Tamáson kívül nem sok úszó tud felmutatni ilyen sorozatot. Kérdésünkre hozzátette, nem négy, hanem tizennégy éve várt erre az alig több mint két percre, amikor megnyerte az olimpiai döntőt.

A sajtótájékoztatón aztán a vagány oldalát is megvillantotta Gyurta, aki türelmesen viselte, hogy a helyi ceremóniamester negyedóráig csak a brit újságíróknak adott lehetőséget kérdezésre, akik az ezüstérmes Michael Jamiesonra voltak kíváncsiak. "Úgy látszik, Michael nem csak a medencében élvezi a hazai pálya előnyét" - mondta Gyurta mosolyogva, aki szerint olimpiát nyerni teljesen más érzés, mint vébét vagy Európa-bajnokságot.

Forrás: AFP/Fabrice Coffrini
Nézze meg a döntőről készült galériánkat a képre kattintva.

Azt is elárulta, a remekül sikerült százméteres mellúszás után, amelyben a negyedik helyen végzett, megmutatta, hogy fizikálisan rendben volt, inkább mentálisan volt nehéz dolga, hogy végig koncentrált legyen. Egy japán újságíró a négyszeres olimpiai bajnok Kitadzsima Koszukéről kérdezte Danit, aki még mindig a világ legjobb mellúszójának tartja az ezúttal a negyedik helyen záró, Londonban érem nélkül maradó klasszist.

Hogy Gyurta igazi profi, az abban is megnyilvánult, hogy az olimpiai aranya után is elhivatottan beszélt a még rá váró feladatról, a 4x100-as vegyesváltóról, amelyben szeretné újra a legjobbját nyújtani, hogy segítsen a társaknak. Amikor pedig nem úszik majd, akkor átvedlik szurkolóvá, mivel öccse, Gergely 1500 méteren áll rajthoz az olimpián.