Nem sikerült az újabb dzsúdós bravúr

Vágólapra másolva!
Csoknyai László kikapott a világbajnoki címvédő dél-koreai riválisától a cselgáncsozók 81 kg-os kategóriájának nyolcaddöntőjében, így helyezetlenül zárt a londoni olimpia keddi versenynapján.
Vágólapra másolva!

"Mindent megtettem, harcoltam, mint egy oroszlán, de egy apró hiba miatt elment a meccs. Az edzőmmel is megbeszéltük, hogy ezt a hibát, mármint hogy egy nálam magasabb ellenféllel szemben lehajtsam a fejem, nem szabad elkövetnem, mégis megtörtént. Ha ez nincs, még az aranypontért küzdenénk. Remélem, ettől nem törik meg a csapat lendülete, és lesznek még további sikerek" - mondta a találkozó után az Atomerőmű SE 24 éves sportolója.

Edzője, Hangyási László azt mondta, kár, hogy tanítványa már a verseny ezen szakaszában összeakadt a dél-koreaival, aki a mezőny egyik legjobb dzsúdósa, mert így nincs lehetőség a vigaszágra sem.

A magyar dzsúdós értékelhető akció nélküli mérkőzésen két intésért járó jukóval szenvedett vereséget a legutóbbi két vb-n aranyéremig jutó Kim Dzse Bumtól. Csoknyai a magyar cselgáncscsapat első helyezetlen versenyzője Londonban, korábban Ungvári Miklós (66 kg) ezüst-, Csernoviczki Éva (48 kg) pedig bronzérmet szerzett, míg Karakas Hedvig (57 kg) az ötödik helyen végzett.