Már könnyebben néznek a tükörbe Kásásék

férfi vízilabda válogatott, Magyarország-Montenegró, London 2012
Vágólapra másolva!
Két vereség után világosan kiderült, hogy már nem mi vagyunk a favoritok az olimpián, a  vízilabdázók azonban annak ellenére sem esnek kétségbe, hogy többet már nem hibázhatnak, ha meg akarják védeni a címüket. Kásás Tamás szerint a szerbek elleni meccsbe nem tették bele a lelküket, a második zakó után viszont büszke a csapattársaira. Azt ígéri, gyorsan ki fogják deríteni, miért nem tudtak nyerni, és ha sikerül ugyanannyit javulniuk, mint az első meccs után, akkor nem kell majd szégyenkezniük.
Vágólapra másolva!

A magyar válogatott a szerbek elleni 14-10-es vereség után a második meccsét is elveszítette a londoni olimpián, Montenegró 11-10-re verte Kemény Dénes címvédő válogatottját. A csapat 3-3-ig együtt ment Montenegróval, amely ez után elhúzott, és szinte végig vezetve legyőzte Kásás Tamásékat. A végén két kapufát dobó magyar válogatott ezzel az idei negyedik mérkőzését is elveszítette az Európa-bajnok ellen, az olimpián azonban még semmi sincs veszve.

Már nem mi vagyunk a favoritok

"Elég a csoportból az első négy hely egyikét megszerezni, hogy nyolc közé jussunk, de magunk alatt vágjuk a fát, ha így folytatjuk, hiszen minél hátrébb végzünk, annál erősebb ellenfelet kapunk a másik ágról" - foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat Steinmetz Ádám, akinek a négyszer nyolc perces küzdelem után teljesen vérben úszott a szeme.

A magyar csapat jelenleg az ötödik helyen áll a B csoportban, harmadiknál pár pedig már aligha végezhet jobb helyen. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg a horvát, spanyol, olasz csapatok valamelyikével kell majd játszania a négy közé jutásért. Bárkivel is kerülnek össze, biztosan nagyon nehéz dolga lesz Steinmetzéknek.

A Vasasban pólózó center szerint a csapat túl tudja magát tenni a vereségen, de most már véglegesen ki lehet jelenteni, hogy nem mi vagyunk az abszolút favoritok az olimpiai aranyra. "Nagyon sok jó csapat van, és nem dőlt össze a világ. Sajnálom, hogy nem sikerült győznünk, a nagyobb lelkesedés ellenére sem."

Forrás: MTI/Kovács Tamás
A képre kattitva megtakintheti a Montenegró elleni mérkőzés képeit!

A besűrűsödött mezőny miatt Steinmetz szerint hat csapat is pályázhat az aranyéremre, köztük a magyarok is. "Nüansznyi dolgok fognak dönteni, és aki kevesebbet hibázik, az fogja megnyerni az olyan meccseket, mint amilyen a mai volt." Steinmetz úgy érzi, amikor ellépett az ellenfél, több játékosban kétségek merültek fel, hogy vissza tud-e még jönni a mérkőzésbe a válogatott. "Aztán sikerült felzárkóznunk, egy pillanatig nem adtunk fel, éppen ezért sajnálatos, hogy az utolsó pillanatokban adódott helyzeteinket elkapkodtuk."

Az összes meccset meg kell nyerni

A csapatkapitány Biros Péter most is szó nélkül elsietett a szavaira váró újságírók előtt, csakúgy, mint Hárai Balázs, aki később megbánhatta szótlanságát, mert telefonon küldött nyilatkozatot a válogatott hivatalos oldalának.

A kapus Nagy Viktor beállítása remek húzás volt Kemény Dénes részéről, hiszen a Vasas-kapus klubbéli csapattársa, a Szécsi Zoltánnak három gólt dobó Drasko Brguljan előtt lehúzta a rolót. "Nehéz mit mondani egy perccel a meccs után, sokkal jobban játszottunk, mint két nappal ezelőtt, de nem úgy, ahogyan valójában tudunk" - mondta az első olimpiáján részt vevő kapus. "Kevesebbet kellett volna hibázni ahhoz, hogy nyerjünk. Kemény ellenfél ellen játszottunk, úgy éreztem, mindent beleadtunk" - tette hozzá Nagy, aki nem keseredett el, de azt mondja, hogy most már egyáltalán nem szabad hibázni. "A következő három meccsre kell koncentrálni, és nemcsak azokat, hanem mostantól az összes meccset meg kell nyerni. De nem fogunk kétségbeesni."

Kemény Dénes szövetségi kapitány a szokásosnál szűkszavúbb volt, de mint mondta, ameddig minden negyedben ajándékozunk egy gólt az ellenfélnek, addig senkit nem fogunk megverni.

Varga Dániel bizakodva értékelte a helyzetet, szerinte sok különbség volt az első két meccs között, és így kell játszani ahhoz, hogy a csapat elinduljon felfelé. A döntő szituációkban többször hibázó, roppant csalódottnak tűnő Kiss Gergelynek ezúttal csak két mondatra volt ereje: "Nagyon elkeseredett vagyok, és gratulálok Montenegrónak. Mást most nem tudok mondani, elnézést."

Forrás: MTI/Kovács Tamás
A képre kattintva megtekintheti a Montenegró elleni mérkőzés képeit!

Ebből a vereségből lehet meríteni

A vereség után a legoptimistábbnak kétségkívül Kásás Tamás tűnt: "Az első meccs után nehezen nézhettünk tükörbe este a fürdőszobában, mert nem vittük bele a lelkünket, én ma büszke vagyok mindenkire, mert emelt fővel jöhettünk ki a vízből. Ebből a vereségből lehet meríteni, ég és föld van az első és a mostani meccs között."

A háromszoros olimpiai bajnok játékos szerint gyorsan ki kell deríteni, hogy miért nem nyert a csapat. "Ha nem jövünk rá, hogy mi kell ehhez, akkor gubanc van, de rá fogunk jönni. A kapufa éle, a blokkok azért nem a mi javunkra döntöttek, mert ma még nem mi érdemeltük meg. Úgy gondolom, ráléptünk arra a pályára, ami jó irányba vezet. Mi a történtek ellenére ugyanúgy bízunk abban, hogy menni fog a szekér. Ha ugyanennyit javulunk a folytatásban, mint amennyit az első meccs után, és mindent megteszünk a győzelemért, akkor minimum úgy fogunk kijönni a vízből, hogy nem szégyenkezünk."

Kásás úgy véli, a csapatnak az erőnlétével sincsen semmi gond, sőt ő ma még jobban is érezte magát a vízben, mint Szerbia ellen. "Ma sokkal jobban fel voltam spannolva, mint a nyitómeccsen. A körülmények szuperek, minden tökéletes, és tényleg minden a játékosokon múlik. A csapat mellett végig kiálló, nagyszerű hangulatot teremtő szurkolókhoz is volt pár szava: "Abban biztos bízhatnak, hogy kétszáz százalékot fogunk nyújtani, úgy, mint ahogyan ma is."

Forrás: MTI/Kovács Tamás
A képre kattitva megtakintheti a Montenegró elleni mérkőzés képei!

Kásás szerint a magyar válogatott nem lett gyengébb, a riválisok viszont nagyon feljöttek, és egyre több jó csapat van. "Most már egy Ausztrália vagy egy román csapat ellen sem mehetsz be úgy a vízbe, hogy ezt a meccset majd valahogy megnyered. Ha nem vagy motivált és friss, akkor nem fogsz nyerni. Nem is beszélve azokról az ellenfelekről, amelyek még nem nyertek semmit, mégis hihetetlenül motiváltak, ellenük még nehezebb."

A magyar válogatott a londoni előtt 2000-ben kapott ki legutóbb olimpián. Sydneyben a mostanihoz hasonlóan két vereség is becsúszott, a harmadik csoportmeccsen a horvátok, az utolsón pedig a még Jugoszlávia néven szereplő szerbek verték meg a magyarokat, mindkétszer egy góllal. Akkor az elődöntőben a jugoszlávoknak sikerült visszavágniuk, a döntőt pedig biztosan nyertük az oroszok ellen.