Iváncsik Gergő: Korea ellen elindultunk egy jó úton

A magyar válogatott játékosai örülnek csapatuk győzelmének, balról: Mocsai Tamás, Mikler Roland kapus, Harsányi Gergely és Iváncsik Gergő
Vágólapra másolva!
Megvan a férfikézilabda-válogatott első sikere a londoni olimpián, miután 22-19-re sikerült legyőzni Dél-Koreát. Iváncsik Gergő szerint fontos volt, hogy hátrányban is ott volt fejben a csapat, amely magának tette nehézzé a meccset azzal, hogy az első félidőben gyakran eltalálta a koreai kapust. Az irányító Lékai Máté szerint nem volt pánik a magyar csapatban a szünetben, a bravúrokat bemutató Mikler Roland pedig a védekezést dicsérte.
Vágólapra másolva!

Az első félidőben kevesebbet játszó Iváncsik Gergőnek kulcsszerepe volt a szünet utáni feljavulásban: a 46. percben még 16-16-ra állt a meccs, majd a balszélső két góljával sikerült kissé meglépni, és innen már nem is engedett ki a csapat.

Iváncsik elismerte, döcögösen kezdett a válogatott, de a meccs vége felé fokozatosan sikerült átvenni az irányítást, amihez elengedhetetlen volt szerinte, hogy mindenki végig ott volt fejben, hátrányban sem zuhant össze a brigád.

"Belülről ez egy nagyon húzós meccs volt, szerencsére volt bennünk egy apró tartalék, amit a végén elő tudtunk venni. Részben mi tettünk magunknak nehézzé, lehet, ez annak is betudható, hogy elég korán volt a meccs, bár nem hiszem, hogy erre kéne fogni. Az első félidőben jól védett a koreai kapus, pedig semmi extrát nem csinált, mi viszont nagyon sokszor eltaláltuk. A lényeg az, hogy megvan az első győzelmünk, Korea ellen elindultunk egy jó úton, remélem, hogy tudunk még ennél is jobban játszani" - mondta ki a legfontosabb dolgot Iváncsik, aki szerint a csapat még nem a várhatóan a továbbjutásról döntő szerbek elleni meccsre fókuszál, hanem a következő feladatra, ami a horvátok elleni csütörtöki meccs.

Forrás: MTI/Kovács Anikó

Nézze meg a mérkőzésről készült képgalériát!

Lékai Máté volt a magyar csapat leggólerősebb játékosa, öt góllal zárt, és mivel mindegyiket a szünet után dobta, neki is komoly érdemei vannak a győzelemben.

"Olimpián vagyunk, itt nincs könnyű meccs, pláne, hogy az angolok a másik csoportban vannak. A koreai csapat stílusa elég kellemetlen az európai csapatoknak, szinte félpályáig kitoltják a nyitott védekezésüket, gyors a támadójátékuk, gyors a lábuk, nem lehet gyakorolni itt Európában senki ellen azt, amit ők játszanak."

Az irányító elmondta, a szünetben nem volt pánik, annyi hangzott csak el, hogy lőjék be a ziccereket, támadjanak szélesebben, védekezésben pedig maradjanak zártak, és blokkokkal segítsék a kapust. Ha már a kapust szóba hoztuk, Mikler Rolandnak is maximálisan kijár a dicséret, 49 százakékkal védett, és a második félidő elején egymás után két hétméterest is hárított, amire akkor óriási szükség volt.

Mikler szerint a lőtt gólok számával nem lehetnek elégedettek, a huszonkettőből főleg az első félidei hét gól a riasztó. "A védekezéssel nyertük meg a meccset, támadásban sokat kell javulni, mert ilyen kevés góllal a többiek ellen nem megyünk sokra. Nem könnyű készülni a koreaiakra, a videón szinte ugyanúgy néznek ki, egyedül a 77-es számú Jun Kjung Sin lóg ki közülük a 203 centis magassága miatt" - mondta az ellenfélről a szegedi kapus.

Mikler a dánok elleni első meccsen keveset védett, most azonban ő kezdett, és végig a kapuban maradt. "Nándival úgy cserélünk, ahogy jónak érezzük, a félidőben kérdeztem, hogy akar-e védeni, de azt felelte, hogy nyugodtan csináljam végig, ha kell, ott lesz. Nem kellett" - mosolygott a mérkőzés egyik magyar hőse.

Folytatás csütörtökön 15.30-tól a Koreát tíz góllal verő horvátok ellen.