A NOB főorvosa még tapsol Je teljesítményének

Vágólapra másolva!
Arne Ljungvist, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvosi bizottságának vezetője egészen addig tapsolni fog a londoni játékokon 400 méteres női vegyes úszásban aranyérmes, 16 éves kínai Je Si-ven világcsúcsot hozó teljesítményének, amíg nem jut csalásra utaló tényekhez.
Vágólapra másolva!

A doppingellenes küzdelemben negyven éve dolgozó Ljungvist elmondta, hogy nagyon szomorú, amikor egy nem várt sportolói teljesítményt gyanakodva fogad a világ.

"Személy szerint nincs okom arra, hogy ne tapsoljam meg Je eredményét" - jelentette ki.

Először John Leonard, az Úszóedzők Világszövetségének amerikai vezetője nevezte gyanúsnak Je rekordját. A tiniúszó közel egy másodperccel úszott jobbat a régi csúcsnál, és öt másodperccel döntötte meg egyéni legjobbját, úgy, hogy az utolsó 50 métert a férfi világsztárok - például Michael Phelps vagy Ryan Lochte - tempójában tette meg. Je azonnal visszautasította, hogy tiltott szerek segítségével érte volna el rendkívüli eredményét.

A doppingellenes ügynökség (WADA) közölte, hogy az érmes helyen végző versenyzők mindegyikét automatikusan doppingvizsgálatnak vetik alá a londoni olimpián, és ez 240 tiltott szerre terjed ki.