Kovács betegen is döntős Janiccsal az Eb-n

Vágólapra másolva!
Sikeres rajtot vettek a magyarok a Zágrábban pénteken megkezdődött kajak-kenu Európa-bajnokságon: a nyitónapon 13 számban voltak érdekeltek, ezek közül tízben az előfutamból egyből a döntőbe kvalifikálták magukat. Összességében csak egy hajó nem került a fináléba.
Vágólapra másolva!

Ezer méteren az ifjúsági olimpiai bajnok kajakos, Farkasdi Ramóna nyitotta a sort, és rögtön futamgyőzelemmel lépett a legjobbak közé, míg a kenus Varga Dávid - gyomorpanaszokkal küzdve - harmadikként ért célba, ez is finálét ért.

A párosoknál a már olimpiai csapattag Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakos, valamint a Sáfrán Mátyás, Nagy Péter kenus duó is első hellyel lépett tovább, míg az ötkarikás indulási jog kiharcolásáért küzdő Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás és Pauman Dániel alkotta kajakos kvartett a románok mögött másodikként zárva lett egyből döntős, összesítésben a harmadik legjobb idő az övék. A fináléban a dobogón kell majd zárnia az egységnek a londoni repülőjegy megváltásához.

"A rajt nem sikerült túl jól, nem is hallottam az indítóbírót. Az időeredmények alapján nagyon sűrű a mezőny, főleg az első négy-öt helyezett, de van még bennünk, szóval reméljük, meglesz az olimpiai indulás" - mondta az [origo]-nak Tóth Dávid.

Egy kilométeren a magyarok közül egyedül Slezsák István (K-1) kényszerült középfutamra, miután első pályáján csak negyedik lett, ő a folytatásban sem tudott javítani: negyedikként ért célba, így szombaton csupán a B döntőben szállhat majd vízre.

Ötszáz méteren a londoni játékokra készülő Kozák Danuta (K-1) és az olimpiai címvédő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa duó (K-2), illetve Szalai Tamás (K-1) egyaránt futamgyőzelemmel került a vasárnapi fináléba, míg a szintén londoni induló Szabó Gabriella, Kozák, Kovács, Fazekas Krisztina összeállítású négyes a németek mögött másodikként zárva kvalifikálta magát a döntőbe, amelyre ebben a számban szombaton kerül sor. Mike Róbert (C-1) harmadik helyen ért célba fél kilométeren, ez is egyből döntőt ért.

Ezen a távon két magyar középfutamos egység volt: a Pintér Márk, Kugler Attila kajakos és a Vasbányai Henrik, Németh Szabolcs kenus páros, előbbi második, utóbbi negyedik lett első pályáján. A második fordulóban aztán mindkét egység harmadik helyen ért a célba, jutalmul mindkét hajó a legjobb kilenc között folytathatja.

Azokban a számokban, ahol kevesen neveztek, csak döntőt rendeznek.

Kadler Gusztáv, a hazai szövetség alelnöke az MTI-nek elmondta: a gyomorpanaszokkal küzdők közül továbbra is Vad Ninetta van a legrosszabbul, ő infúziót kap, egyelőre kérdéses, hogy vízre szállhat-e szombaton, Kárász Annával a K-2 1000 m fináléjában lennének érdekeltek. A kétszeres olimpiai és 31-szeres világbajnok Kovács Katalin, valamint a kenus Varga Dávid sincs jól, de az ő esetükben van remény a gyors gyógyulásra.

Az Eb további programja:
szombat:
1000 m-es és női K-4 500 m-es döntők 10:35 ó
200 m-es előfutamok 14 ó
200 m-es középfutamok 16 ó

vasárnap:
500 m-es és férfi K-4 1000 m-es döntők 9 ó
200 m-es döntők 11:50 ó
5000 m-es döntők 15:10 ó