A Kovács, Janics páros és Vajda is megvédheti a címét az olimpián

Vágólapra másolva!
A Kovács Katalin, Janics Natasa kajakpáros és a kenus Vajda Attila is ott lesz a londoni olimpián, miután megnyerték a szegedi válogatót pénteken.
Vágólapra másolva!

Kovács és Janics az első válogatón csak második lett a Kozák Danuta, Szabó Gabriella kettős mögött 500 méteren, de mivel Kozák egyesben versenyez az olimpián, ez az egység felbomlott, a pénteki, szegedi válogatón aratott győzelem pedig Janicséknak londoni indulást ért. A Kovács, Janics páros sorozatban harmadszor nyerheti meg az olimpiát 500 méteren.

"Katival előre átbeszéltük a taktikát. Az elején én toltam őt, a végén ő húzott be engem a célba. Nagyon jól jöttünk ki a rajtgépből, igazából már 100 méter után éreztem, hogy nem kaphatunk ki" - értékelt Janics.

"Az utóbbi két hétben viszonylag sokat eveztünk együtt, volt, hogy én mentem Szolnokra, volt, hogy Kati jött Szegedre. Úgy érzem, kicsit még távol vagyunk a pekingi formától, de mindenképpen jó úton haladunk legfontosabb célunk, a címvédés felé" - mondta Janics, aki vasárnap 200 egyesben is harcba száll a londoni részvételért.

"Háromszázig tolta alám a hajót Natasa, de azért így is elfáradtam a végére" - kezdte Kovács. "Boldog vagyok, hiszen év elején az volt a célom, hogy bekerüljek az olimpiai csapatba, és ez egy számban már mindenképpen sikerült. Szeretnék a négyesbe is beülni, a végleges összeállításról természetesen a kapitánynak kell döntenie."

Szintén van esély magyar címvédésre kenu egyes 1000 méteren, miután a Pekingben győztes Vajda Attila magabiztosan nyerte meg a szegedi versenyt, ezzel szintén kijutott Londonba.

"Jól sikerült a felkészülés, azt gondolom, hogy Vécsi Viktor vezetésével jó úton járunk. Magabiztosan, jó technikával mentem egész nap, az előfutamokban és a döntőben is. Az Európa-bajnokságot kihagyom, inkább teljes erővel az olimpiai címvédésre koncentrálok" - mondta Vajda.

Pénteken délelőtt a Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel kajaknégyes nyert 1000 méteren, így indulhat a jövő hétvégi zágrábi Európa-bajnokságon, és ha ott az első három között végez, utazhat az olimpiára.

"100 méterrel a cél előtt Zoli már kiabálni kezdett, hogy nyertünk, megvan. Ez egy picit megzavart, de végül szerencsére igaza lett, valóban nyertünk" - mosolygott Tóth Dávid.