Risztov Éva nyílt vízen is olimpiai kvótás

Vágólapra másolva!
Risztov Éva a nyíltvízi úszók 10 kilométeres olimpiai számában is rajthoz állhat a londoni olimpián.
Vágólapra másolva!

A debreceni versenyző a jogot szombaton szerezte meg Setubalban azzal, hogy második lett a vízi maratonisták nyári olimpiára selejtező utolsó kvalifikációs versenyén, ahonnan elvben az első kilenc helyezett, de országonként csak egy úszó szerezhetett biztosan kvótát.

Éppen emiatt a szabály miatt nem lehet ott Londonban a női 10 kilométer szereplői között Olasz Anna, aki a portugáliai versenyen a harmadik lett.

Amint azt a helyszínről Kalaus Valter, a honi hosszútávúszókat összefogó szövetség főtitkára elmondta, Risztov végig az élbolyban haladt, a végén csak egy amerikai ellenfél tudott elébe kerülni, míg Olasz nagy hajrát kivágva - négy másodperccel Risztov után - érkezett be a célba harmadikként.

Risztov Éva a szombati kvalifikációs versenyre úgy utazhatott ki, hogy normálmedencében, vagyis 50 méteres uszodában már korábban kiharcolta a londoni indulás lehetőségét.

Setubalban vasárnap rendezik meg a férfiak hasonló versenyét 10 kilométeren, ahol szintén két magyar, Gercsák Csaba és Gyurta Gergely indul.