Zatopek futhatott ennyit - Harcsa úgy érzi, lassan maratonon is indulhatna Londonban

Vágólapra másolva!
Az írásbeli érettségin jobban szerepelt a várnál, így bizakodva várja június 25-26-i szóbeli vizsgákat Harcsa Zoltán, aki gőzerővel készül az olimpiára. A 75 kg-sok között induló ökölvívó a tatai tó körüli futással próbál minél jobb erőnlétet szerezni, bár minden fáj, a londoni jó szereplés érdekében bármit elvisel.
Vágólapra másolva!

Hétfő óta Tatán edz a magyar ökölvívó-válogatott három olimpiai résztvevője, Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg). Utóbbinak azonban nemcsak az edzésekre kell figyelnie, ugyanis rövidesen következik számára a szóbeli érettségi, így a pihenők alatt kizárólag a tanulással foglalkozik.

Ráadásul Kovács László szövetségi kapitány és Szántó Imre úgy gondolta, minimális egészségügyi gondjára a legjobb gyógymód a tatai tó körüli futás.

"Laci bácsi és Öcsi bá igencsak fantáziadús abból a szempontból, hogy az erőnlétünket miként vigye a száz százalék fölé. Most éppen azt találták ki, hogy Káté Gyulának és nekem meglévő minimális egészségügyi gondunkra a tó körüli futás a legjobb módszer. Vélhetően Emil Zatopek futhatott ennyit egy felkészülés alatt, Gyulával épp arról beszélgettünk két kis kör közben, hogyha nem gyógyulunk meg rövidesen, akkor maratoni távon is teljesítjük az olimpiai kiküldetési szintet" - mesélte mosolyogva a 19 éves bokszoló.

Harcsa persze pontosan tudja, minderre szükségük van, és abban reménykedik, hogy Londonban meglesz az eredménye a sok elvégzett munkának.

"Jelenleg szinte mindenem fáj, lassan úgy mozgok, mint egy Terminátor, de Londonért és a reménybeli jó szereplésért ez a legkevesebb, amire hajlandó vagyok" - jelentette ki elszántan a februári Bocskai Emlékversenyen a kétszeres világbajnok üzbég Atojevet is legyőző fiatal magyar.