Nem bírtam a pontozókkal - lemaradt Londonról az olimpiai éremesélyes Bacskai

Vágólapra másolva!
A magyar ökölvívó-válogatott egyik legjobbját, a londoni olimpiáról a trabzoni selejtezőn lemaradt Bacskai Balázst megviselte negyeddöntős veresége, csalódott, ám előre néz és jelezte, 2016-ban a riói játékokon mindenképpen ott szeretne lenni.
Vágólapra másolva!

"Sokszor végiggondoltam a Koroglu elleni mérkőzést, és tiszta a lelkiismeretem, mert mindent megtettem, s úgy gondolom, egyértelműen én győztem, de itt ez sem volt elég" - nyilatkozta a Vasas 69 kg-ban szereplő bokszolója. "Úgy érzem, 110 százalékot nyújtottam, de szerdán még ennél is több kellett volna, hogy nyerhessek a török ellen, nagyon sajnálom."

A korábbi junior világbajnok Bacskai 2010-ben már a felnőtteknél lett Európa-bajnok, Káté Gyula mellett a válogatott legjobbjának számít, és az olimpián is éremesélyesként léphetett volna ringbe, ezért is különösen fájó, hogy nem lehet ott Londonban.

"Sok mindent át kell gondolnom most, de természetesen folytatom tovább a bokszot. Ehhez értek, ezt szeretem csinálni, ezt akarom csinálni. Nekem ez az életem, mindig mindent megteszek azért, hogy jól menjen a bunyó, mindent ennek a célnak rendelek alá. Az elmúlt egy évben sajnos kiderült, hogy néha ez sem elég, mert a sikerhez minden körülménynek ideálisnak kell lennie. Apróságokon elmehet egy-egy nagy verseny. A tavalyi Európa-bajnokság idején magánéleti problémáim voltak, a világbajnokság alatt sérülés hátráltatott, most meg a pontozókkal nem bírtam. Fáj ez a kudarc, de azért így néhány nap elteltével már kicsit jobban vagyok, s előre nézek. Jövőre világbajnokság és Európa-bajnokság is lesz, akkor tudok majd javítani" - mondta Bacskai.

A 24 éves öklözőtől nem csupán saját maga, hanem a szakemberek, így a szövetségi kapitány is egyértelműen kvótát várt.

"Balázs kvótájára számítottam előzetesen, így természetesen csalódott vagyok" - nyilatkozta Kovács László. "Azt tudom mondani, hogy a teljesítményével, a formájával nem volt baj, az első meccsén úgy bokszolt, mint 2010-ben, öröm volt nézni. A török ellen itt Trabzonban hiányzott egy kis plusz, talán nyomta egy kicsit a tét. Persze azt tegyük hozzá, nevetséges volt, hogy Koroglu 7-3-ra vezethetett az első menet után. Mindenestre most vele kapcsolatban az a feladat, hogy egy csomagban megvizsgáljuk a tavalyi Eb-t és vb-t, illetve a mostani selejtezőt, az okokat, és változtassunk, amin kell."

A szakvezető külön kiemelte, hogy emberileg is nagyon sajnálja Bacskait, aki példás hozzáállású sportoló.

A tavalyi világbajnokságon Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán harcolta ki a részvételt a játékokon.