Az X-Faktort is kipróbálta Berki nagy londoni ellenfele

Louis Smith és Berki Krisztián, Tokió, világbajnokság, 2011. október 15., lólengés, torna, tornász
Vágólapra másolva!
Louis Smith nyolcvan év után szerzett olimpiai érmet a brit tornászoknak Pekingben, az akkori bronz helyett viszont aranyat nyerne nyáron Londonban. A legfőbb akadályt Berki Krisztián jelentheti a számára: a magyar anyagerősségben gyengébb, kivitelezésben jobb, a nagy kérdés, Smithnek lelki terhet vagy segítséget jelent majd a hazai pálya.
Vágólapra másolva!

Bár Louis Smith még mindig igen fiatal, mindössze 22 éves, már a 2009-es londoni vébén is indult, ahol ő volt a lólengés mezőnyének legfiatalabb résztvevője, míg Berki Krisztián a legidősebb. Az akkor még csak húszéves brit ugyan döntőbe jutott, ám ott részben a rutin hiánya, részben talán a hazai pálya jelentette nyomás miatt csak az utolsó, nyolcadik lett. A következő években azonban Berki talán legfőbb ellenfelévé nőtte ki magát, kérdés, az olimpián profitál-e majd a hazai környezetből.

Smith 2006-ban aranyérmes lett a junior Eb-n és a Nemzetközösségi Játékokon is, egy évre rá győzött a sydneyi ifjúsági olimpián, és bronzérmet szerzett az első felnőttvébéjén. Az igazi áttörést mégis a pekingi olimpia hozta el, amelyen 1908 óta az első egyéni olimpiai érmet szerző brit tornász lett. Tette nemcsak az egyéni siker miatt volt jelentős, a női csapat 1928-as bronzérme óta semmilyen olimpiai érmet nem nyert brit tornász.

Smith 2010-ben már második lett a vébén Berki mögött, tavaly októberben, Tokióban viszont leesett a lóról a döntőben, így csak a harmadik hely jutott neki a címét megvédő magyar, valamint a szintén minden tornára esélyesként érkező Cyril Tommasone mögött.

Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura
Berki és Smith a tokiói vébén

"Régóta Krisztián mögött van, anyagerősségben jobb is a gyakorlata, viszont nem olyan szép a kivitelezése" - mondja Smithről Berki edzője, Kovács István. "Anyagerősségben Krisztián 6.9-est tud, az angol 7.1-essel próbálkozik, hogy ezzel talán nyerhet, de Krisztián is fejlődött anyagerősségben. Eddig mindig megverte Krisztián Smitht."

Törött ujjal a Világkupára

Az idén március végén rossz hírt kaptak a brit olimpiai csapat hívei: Smith egy edzésen eltörte a gyűrűsujját korláton. A huntingdoni edzőközpontban először azt hitték, egy hónapig nem gyakorolhat, de az edzője, Paul Hall hamar megnyugtatott mindenkit: "Louis jól van. Az első előrejelzések ijesztőek voltak, de azóta fájdalom nélkül tud edzeni."

Forrás: AFP/Alexander Wilf

Smith a Twitterre küldött képekkel bizonyította, hogy tovább edz, majd április elején elutazott a kínai Világkupára, amely Berki számára is az év első megméretését jelentette. Cepóban Berki harmadikként került döntőbe, ahol jó gyakorlatot bemutatva, szoros versenyben ismét legyőzte brit riválisát.

A jamaicai származású Smith a brit olimpiai csapat egyik arca, a formaruha bemutatásán is szerepelt a fotója, hazájában pedig sztárnak számít, szerepelt például egy nagyszabású, tízperces reklámfilmben is. Négyéves kora óta űzi a sportágát, a második fekete tornász lett, aki érmet szerzett olimpián. A pekingi siker után számtalan magazinban szerepelt, technológiai cégeknek forgatott reklámot, az Év sportszemélyisége gálán élőben adott elő egy gyakorlatot, és még egy főzős tévéműsorban is szerepelt.


Kevés szabadidejében imád playstationözni, különösen a Call of Dutyval, rajongója a Heroes sorozatnak és a Transformers-filmeknek, természetesen reggae-t hallgat, de énekelget is, egyszer az X-Faktor meghallgatásán is részt vett. Bár még csak 22 éves, gondol a sportpályafutása utáni időkre is: saját divatmárkát építene fel.

Néha becsúszik nála rontás

Addig azonban még jön a londoni olimpia, ahol a hazai pálya nyomasztóan nagy tétet is jelenthet Smith számára, ám Kovács szerint összességében inkább előny lesz: "Krisztián egyik legnagyobb erénye eddig az volt, hogy őt a teher nem nyomasztja, ezt nagyon jól kezeli. Smithnél becsúszik néha rontás, mikor nyomás alatt versenyez, de inkább profitálhat abból, hogy otthon lesz az olimpián. Ez egyensúlyi szer, olyan, mint a lányoknál a gerenda: ha valaki korrigál, vagy ront és leesik, akkor már nem az igazai a gyakorlata. Itt esnek le a legtöbben a szerről a férfi tornában."

Bár Berki Krisztián a legjobb korban van, és még négy év múlva is simán versenyezhet, ez önmagában nem csökkenti a tétet: "Egy olimpia az olimpia. És minden verseny olyan, mintha az utolsó lenne."

Bekavarhat a titokzatos kínai

Nem csak Smith és Tommasone lehet veszélyes Berkire, Kovács edző egy kínai klasszisra is felhívta a figyelmet: "Xiao Qin a szám olimpiai bajnoka volt Pekingben, de aztán eltűnt, négy éven keresztül nem láttuk. Annak idején Krisztián egy ellene vívott párbaj miatt nem került ki a pekingi olimpiára. Xiao most előkerült, megnyerte a cottbusi Vk-t, tehát nagy ellenfél lehet, de nem biztos, hogy beteszik, ugyanis a kínaiak a csapatot helyezik előtérbe, és ő két-három szeres tornász."

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Berki Krisztián

Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou
Louis Smith

Tavalyi világranglistás helyezéseÖtödik (50 pont)Ötödik (50 pont)
2012. április, Vk, KínaElső, 15.700 pontMásodik, 15.600
2011-es vébé, TokióElső, 15.833Harmadik, 15.066
2010-es vébé, RotterdamElső, 15.833Második, 15.733
2009-es vébé, LondonMásodik, 16.075Nyolcadik, 14.450