195 méter, ami egy cukrászfiú olimpiai aranyába került

Ha az 1908-as londoni olimpián az angol királyi család kérésére nem növelik meg 195 méterrel a maratonfutás 42 km-es távját, talán nem történik tragédia Dorando Pietrivel. Az olasz cukrászfiú ugyan elsőként ért célba, végül kizárták, mégis ő lett a viadal igazi hőse. Új sorozatunkban a nyári olimpiák legérdekesebb történeteit idézzük fel.

1908. július 24-én százezer néző várta a londoni White City stadion körül a maratonfutást. A New York Times úgy harangozta be a viadalt, mint az ókori olimpiák óta a legizgalmasabb 42 kilométert.

Volt is miért izgulni, a korábbi játékok maratonfutásai ugyanis mindig tartogattak valami botrányosat.

Az 1896-os első újkori játékokon például mindjárt ki kellett zárni a harmadik helyen célba érkező Szpridon Belokaszt, aki a táv nagy részét egy kocsiban tette meg. Négy évvel később, Párizsban olyan összevisszaság volt a szervezés körül, hogy a futók egy része a belvárosban bolyongott. Az ötödik helyen befutó amerikai Arthur Newton váltig állította, őt senki sem előzte meg, míg honfitársa, Richard Grant arra panaszkodott, hogy mire utolérte volna az élen állókat, szándékosan elgázolta egy kerékpáros.

1904-ben, St. Louisban John Lorz 16 perces előnnyel ért célba, a közönség diadalittasan köszöntötte, a First Lady, Alice Roosevelt is gratulált neki, ám kiderült, Lorz 14,5 km után "feladta" a versenyt, 18 km-t autóban tett meg, de miután a jármű lerobbant, visszaállt a versenybe, ezért "győzött" ekkora fölénnyel. Végül a 35 fokos hőségben az amerikai Thomas Hicks nyert.

Az 1908-as londoni játékokon a Windsor parkból induló futók csak úgy érhettek célba a királyi páholy előtt a stadionban, hogy a szervezők Alexandra királynő kérésére megtoldották 365 yarddal, 195 méterrel a távot. Ha ez nincs, akkor Pietri is előbb ér célba, és olimpiai bajnok.

A versenyt dél-afrikai Charles Hefferon kezdte a legjobban, 32 kilométer után közel négyperces előnnyel vezetett már, amikor elfogadott egy pohár pezsgőt a nézőktől. Ettől azonban megfájdult a gyomra, lelassult, 38 km-nél még ugyan vezetett két perccel, de 40-nél az egyenletesebben futó Pietri utolérte, és lehagyta.

Azonban az olasz cukrászfiú is kezdett elkészülni erejével, elfáradt, nőtt a szomjúságérzete és két kilométerrel a táv vége előtt úgy érezte, fel kell adnia. Az utolsó 200 méteren ötször esett össze - először rossz irányba is indult el -, de minden erejét összeszedve úgy vánszorgott a cél felé, hogy néhányan megsajnálták, berohantak hozzá, és célba támogatták. Köztük a hírtes író, Sir Arthur Conan Doyle, aki önéletrajzában elismerte, ritkán végzett újságírói munkát, de az olimpiát nem hagyhatta ki, így a Daily Mail tudósítójaként jelen lehetett az eseményen

Mindezt már látta a stadionba érkező Johnny Hayes is, aki hiába hajrázott, 32 másodperces hátránnyal csak a második helyen ért be. Az amerikai csapat óvott, mondván, Pietri tiltott segítséget vett igénybe a célba érkezéshez, így végül Hayes lett az aranyérmes, a második helyen a Hefferon, a harmadikon pedig az amerikai Joseph Forshaw végzett.

"Ahogy beléptem a stadionba, a lábaimban és a tüdőmben elviselhetetlenné vált a fájdalom. Úgy éreztem, mintha egy óriási kéz egyre erősebben szorítaná torkomat. Már az akaraterő sem számított, felkeltem, és automatikusan elindultam. Azt sem tudtam, jó vagy rossz irányban. Azt mondják, még ötször vagy hatszor elestem, és úgy néztem ki, mint egy paralízises, aki felkelve tolószékéből megpróbál néhány lépést önállóan tenni. De én már semmire sem emlékszem, az utolsó bukásnál leállt a memóriám" - írta Pietri néhány évvel később a Sport Illustrato olasz magazinban.

A kizárás ellenére Pietri igazi hős lett, a csalódott sportembert Alexandra királynő egy aranyozott ezüstserleggel jutalmazta meg. Az olimpiát követő években profi futóként sorra nyerte a pénzdíjas versenyeket. A versenypályán még kétszer találkozott Hayes-szel a maratoni távon, és mindkétszer legyőzte.