A vízben a szépség nem számít - így készül Jakabos Zsuzsanna az olimpiára

Jakabos Zsuzsanna, úszónő, olimpikon
Vágólapra másolva!
Jakabos Zsuzsanna napi 160 hossz leúszásával készül a londoni olimpiára. Szerinte a legnagyobb ellenfele Hosszú Katinka lesz, aki gyerekkora óta a legjobb barátnője is. A pécsi olimpikon nem örül annak, hogy Magyarországon lesz az úszó-Eb májusban, mert így többet kell készülnie rá, és nem tud csak az olimpiára koncentrálni. Furcsállja, hogy 23 évesen az egyik legidősebb magyar úszónőnek számít, és úgy véli, nem véletlen, hogy a külföldi versenyzők karrierje tovább tart.
Vágólapra másolva!

Nagyon elfáradt? - kérdeztük Jakabos Zsuzsannát keddi edzése után a Komjádi uszodában.

Most nem annyira, mert a verseny előtt már kevesebbet úszunk, mint az alapozás időszakában. Valamikor nyolc kilométert (ez 160 hossz - a szerk.), aztán egyre csökken a mennyiség, ma már csak ötöt kellett.

Létezik monotonabb dolog egy úszóedzésnél?

A mai nem olyan volt, amelyet érdekes lett volna végignézni, hiszen holnap már utazunk az országos bajnokságra. Igaz, nagyon nem készülünk rá, mert nem ez az év fő versenye.

Milyen egy olyan edzés, amelyet érdemes végignézni?

Hosszú és nehéz, de kívülről azért az is unalmas lehet.

Rajt, fordulás és persze gyors úszás - a versenyeken úgy tűnik, ennyi kell egy jó eredményhez. Tényleg csak ezt a három dolgot kell gyakorolni?

Felsorolni is nehéz lenne, hogy mennyi minden fontos. A technika, hogy hány tempót teszek meg egy hossz alatt, hogy milyen iramban úszom - nagyon sok mindenre figyelni kell.

A tempót számolja úszás közben?

Persze, nagyon fontos, hogy hogyan érek oda a falhoz, hogyan fordulok meg, hogyan rugaszkodom el. Versenyen viszont annyira nem szeretem számolni a tempókat.

Számolás nélkül is képes jó időben a falhoz érni?

Igen, általában, de előfordul, hogy nem jól jön ki. Éppen ezt gyakoroljuk, hogy mindig ott legyen a fal, ahol én szeretném.

A női mezőnyben magasabb az átlagnál. Ez előny?

Szokták mondani, hogy előny, bár megfordulni nehezebb, elrugaszkodni viszont könnyebb. Én viszont elrugaszkodásban sajnos nem vagyok jó. Bár most már ebben is javulok.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Egerszegi Krisztina hogyan tudott olimpiai aranyat nyerni 1988-ban úgy, hogy 14 évesen egy fejjel alacsonyabb volt az ellenfeleinél?

Úgy, hogy óriási tehetség volt, és éppen azért a példaképem, mert nagyon-nagyon jó úszó volt. Olyan technikával úszott, amilyennel nagyon kevesen.

Próbálta ellesni, megtanulni Egerszegi hátúszó technikáját?

Igen, bár megvannak a sémák, hogy mi a jó technika. Aki jól úszik, annak mindig megnézzük a technikáját, hogy mitől olyan gyors, de aztán magunknak kell kitalálni, hogy számunkra mi a legjobb.

Egerszegi az atlantai olimpia után, 22 évesen már visszavonult, ön most lesz 23. Mitől függ, hogy valaki hány évesen van a csúcson, és hogy meddig bírja a versenysportot?

Sajnos Magyarországon hamarabb abbahagyják a sportolók az úszást, külföldön sokan 26-28 évesen, sőt 30 fölött is képesek az élvonalban maradni. Kicsit rossz látni, hogy 23 éves leszek, és szinte én vagyok a legidősebb.

Hosszú Katinka arról beszélt, hogy Baján unalmas volt szinte ellenfél nélkül edzeni, Amerikában pedig szinte újjászületett. Lehet, hogy a magyar közeg vonultatja vissza az úszókat?

Igen. Amerikában más a szemléletmód, igaz lehet, hogy a magyarok ezért hagyják korábban abba.

A szülei atléták voltak. Hogyhogy ön úszó lett?

Hiába imádtam a vizet, nyolcévesen még nem tudtam úszni, ám amikor egyszer levittek az uszodába, onnantól kezdve ott ragadtam.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Hosszú Katinka hogyan lett a legjobb barátnője?

Kiskorunkban nagyon sok versenyen együtt vettünk részt - ő bajai, én pécsi -, aztán az edzőtáborokban és a versenyeken is nagyon sokat laktunk együtt, a mai napig egy szobában vagyunk a közös viadalokon. Mindig jó barátnők voltunk, az más kérdés, hogy ha odaállunk a rajtkőre, akkor nem úgy tekintek rá, mint a barátnőmre, hanem mint egy ellenfélre.

És amint becsapnak a célba, ismét barátnők lesznek?

Igen, ez érdekes, mert ő is mindig meg akar verni, és én is mindig meg akarom verni. Attól, hogy jóban vagyunk, ez nem változik, és a kapcsolatunk ettől még lehet jó.

Bosszús volt, amikor a budapesti Eb-n Katinka első lett, ön pedig második?

Nem, mert úgy vagyok vele, ha valaki megver, akkor ő verjen meg, ne egy másik lány. Persze nem örülök, hogy nyert, mert le akartam győzni, de az ezüst nekem nagy ajándék volt. Nem is gondoltam volna, hogy érmes leszek 200 pillangón.

Újabb bajnoki címek Debrecenben

A Debrecenben most zajló országos bajnokságon a 200 m mell döntőjében dél-afrikai arany- és szlovén ezüstérmest avattak, ám a bronzzal is magyar bajnokként állhatott fel a dobogó alsó fokára Jakabos Zsuzsanna. A pécsiek sokoldalú versenyzője kevesebb mint fél óra múlva aztán már a díszemelvény legtetejéről integethetett az őt tapsolóknak, miután 100 m háton már senkit nem engedett maga elé, a nyitónapi 200-as pillangósikerrel együtt immár harmadik bajnoki címét gyűjtve be. Aztán szerzett még egy ezüstöt is 50 m pillangón, ahol Dara Eszter győzött, a harmadik pedig a 1996-os születésű tehetség, Szilágyi Liliána lett.


Ha azt mondom, legnagyobb ellenfél, ki jut eszébe?

Katinka.

Már 15 évesen ott volt az olimpián. Mit tanult Athénban?

Teljesen más volt, mint a pekingi, csak tátottam a számat, hogy úristen, mennyi jó úszó vesz körül, milyen jó, hogy itt lehetek. Teljesen máshogy fogtam fel az olimpiát 15 és 19 évesen. De biztos vagyok benne, hogy a londonit is másképpen fogom megélni.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Athénban kellett fogni a kezét?

Persze, ott volt az edzőm, dr. Petrov Anatolij, ő mindig vigyázott rám, nagyon sokat fogta a kezem, szó szerint is. Mindenhová kísérgetett, de kellett is. Akkor még nem éreztem, hogy nekem mi a jó, és mi nem.

Hogyan változtak a három olimpiai ciklus között az időeredményei? Fokozatos a javulás?

2009 októbere óta vagyok Budapesten, azóta minden számomban egyéni csúcsot úsztam, nemcsak a fő számaimban. Folyamatosan javulok, és nagyon bizakodom. Volt egy kis stagnálásom 2007-ben, amikor nem is vittek ki a melbourne-i világbajnokságra, ez nagyon rosszulesett. Akkor nem is ment annyira az úszás, de most megint jó.

Las Vegasba megérte elmenni?

Fél évig voltam kint, és az úszás szempontjából nem volt jó döntés, mert nem javultak az eredményeim, de egyébként egyáltalán nem bántam meg, hogy belevágtam, és egyetemre jártam. Próbáltam az amerikai szemléletet magamévá tenni, abból egy kicsit hazahozni.

Kiss László szövetségi kapitány a sanghaji vb után - amelyen nem jutott döntőbe - azt mondta, Jakabos Zsuzsanna ilyen mellúszással nem lehet vegyes úszásban eredményes. Változtatott bármit a felkészülésén ez a kritika?

Ezt előtte is tudtam, próbálok rajta javítani, és szerintem sikerült is. Az utóbbi két versenyemen egész jó részidőt értem el mellen. De a vegyes úszás érdekes műfaj, mert hiába jön össze egy, két vagy akár három szám is, ez kevés, mind a négynek sikerülnie kell. Én például a legutóbbi versenyemen nagyon jól úsztam mellen és gyorson, a pillangó és a hát viszont rosszabb lett, pedig az általában mindig jó.

A kapitány később azt is mondta, hogy londoni éremesélyesnek tartja önt. Egyetért vele?

Négy éve Pekingben a 4 x 200 gyorsváltóval hatodikak lettünk, de most szeretnék egyéniben is döntőt úszni, ahol pedig már nagyon kis dolgok döntenek a végső helyezésekről. Iszonyú szoros lesz, és persze nagyon jó lenne dobogóra állni, de a célom, hogy egyéni csúcsot ússzam.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Azt megnézte már, hogy a riválisok idejéhez képest a mostani legjobbja mire lehet elég?

Legutóbb Amerikában javítottam egyéni rekordokat, és ez a világranglista alapján 400 vegyesen és 200 pillangón a hatodik, 200 vegyesen pedig a negyedik legjobb idő a világon. Ez valamennyi támpontot adhat, de nagyon sokat nem, mert az olimpia egy új verseny lesz, és az adott napon mutatott forma és idő fog dönteni.

Nem volt rossz az időzítés, hogy márciusban úszott ilyen jó időket?

Ezeket úgy értem el, hogy nem is voltam csúcsformában, úgyhogy emiatt nem félek. Ha jobb formában leszek, akkor az időeredményeknek is jobbnak kell majd lenniük.

A legutóbbi sikerei után azt írtuk: Jakabos Zsuzsa meghódította Amerikát. Meghódította?

Ez egy kisebb verseny volt, sokan nem is jöttek el a nagy ellenfelek közül. Örültem az időeredményeimnek, ez fontosabb is volt, mint hogy nyerek-e, vagy sem.

Az olimpia előtt még lesz egy úszó-Eb is Debrecenben.

Nem a legjobb az időzítés, május végén lesz, ráadásul itthon. Eredetileg úgy gondoltuk, hogy nem nagyon fogunk készülni, mert nem ez a lényeg, de átrakták Magyarországra, így nem tehetjük, hogy nem készülünk, vagy hogy el sem indulunk. Kicsit nagyobb lett a készülődés, szeretnénk jól úszni, de úgy, hogy lehetőleg ne essen ki sok edzés. Érdekes, mert ha nem lenne olimpia, akkor egy ilyen Eb is nagy versenynek számítana.

Számos számban elért már A és B olimpiai szintet. Tudja, hogy melyik számokban indul majd Londonban?

Mindenképp szeretnék úszni 400 vegyesen és 200 pillangón, de van A szintem 200 gyorson és 200 vegyesen is, bár azt gondolom, hogy az utóbbi két számban nem indulok. Úszni szeretnék viszont 200 gyorsváltóban. Amiből B szintem van (50 gyors, 200 hát, 100 pillangó), ott nem fogok indulni.

Meg lehet élni az úszásból? Elégedett a mostani anyagi helyzetével?

Az úszást a hobbimnak is tartom, ezt figyelembe véve azt mondom: szerencsére nem lehet okom a panaszra.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Nem szokott arra gondolni, hogy de jó lenne holnap kihagyni az edzést, és egész nap mást csinálni?

Nem. Nyolcéves korom óta ezt csinálom, nekem ez a természetes, annyi különbséggel, hogy korábban még iskolába is jártam. Most levelezőn végzem a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolát.

Nem unalmas így az élete?

Nagyon izgalmasnak tartom, mert az úszás révén nagyon sok helyre eljutottam, nagyon sok mindent köszönhetek annak, hogy úszó lettem.

Versenyek közben van idő nézelődni?

Igen, az edzőtáborokban is elmegyünk megnézni a látványosságokat, Pekingben is megnéztük a nagy falat. Amikor hosszabb ideig vagyunk egy helyen, körbe szoktunk nézni.

Mit szól ahhoz, hogy az úszás nem igényelhet tao-támogatást?

Sajnos nem tartják látványsportágnak, pedig a szponzoroknak így nagyon nehéz támogatniuk bennünket. De én úgy látom, hogy most sokkal jobb a sportág helyzete, mint pár éve.

Pedig nevezhetnénk látványsportágnak az úszást, hiszen ön rendre előkelő helyen végez a magyar sportolókat felvonultató szépségversenyeken.

Nem tudom, erről az emberek döntöttek (nevet). A vízben a szépség nem sokat számít, hiszen az a lényeg, hogy ki ér oda először, és nem az, hogy ki hogy néz ki, de nyilván jólesik. Mondjuk, a szépség elég relatív, mindenki mást lát szépnek, esetleg vannak olyanok, akiket több ember gondol vonzónak.

Sokan akarnak ismerkedni önnel?

Nem szoktam ismerkedni. Mikor lenne erre időm? Most például hazamegyek, eszem, alszom, aztán kezdődik minden elölről.