Hordják az algát a pekingi vitorláspályáról

Vágólapra másolva!
Több mint tízezer embert és 1200 hajót mozgósítottak július elején Kínában az olimpiai vitorlás versenyeknek otthont adó Csingtao partjainál elburjánzott algatelepek eltakarítására.
Vágólapra másolva!

A kínai fővárostól mintegy 600 kilométerre délkeletre, a Sárga-tenger partjainál versenyzésre kijelölt 50 négyzetkilométeres vízfelület egyharmadát borították el az élénkzöld algatömegek, amelyekből péntekig mintegy 170 ezer tonnát sikerült elhordani.

A telepekké szerveződött moszatok a víz tetején lebegve az áramlatokkal sodródnak ki a vitorláspályára, ahol olyan vastagon gyűltek össze, hogy gyakorlatilag a kisebb csónakok és vitorlások elakadtak bennük.

A kikötőváros kormányzata szerint az algavirágzást július közepéig a Santung tartományi és a helyi fegyveres erők segítségével kívánják felszámolni.

A további algák partközelbe sodródása ellen pedig 30 kilométernyi hálót feszítettek ki a versenyzésre kijelölt tengerszakasz körül.

A vízminőséget ellenőrző tengerészeti hivatal szerint a 22 mintavételi pont adatai a tengervíz szerves anyag tartalmának folyamatosan csökkenését mutatják, a vízminőség pedig a vitorlásversenyek rendezéséhez megfelelő.

Getty Images

Vang Su-lien, a csingtaói halászati hivatal helyettes vezetője visszautasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint az algavirágzásnak köze lenne a város szennyvizéhez, szerinte sokkal inkább a tenger sótartalma és a víz hőmérséklete között kell az összefüggést keresni.

Vang azt azonban már nem vonta kétségbe, hogy az algatelepek hátráltatják, olykor meg is gátolják az olimpiára készülő vitorlázók felkészülését.

Jelenleg mintegy harminc ország csapata gyakorol a csingtaoi kikötőben, ahol a vitorlás számokat augusztus 9. és 23. között rendezik.