Dara Torres 41 évesen is olimpiáról álmodik

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban szombaton Eugene-ban megkezdődött az atléták olimpiai válogatója, vasárnaptól pedig a nebraskai Omahában az úszók is meccselnek a pekingi részvételért. Versenyszámonként a legjobb kettő indulhat az ötkarikás játékokon - a váltókban való részvételhez legalább az első hatban kell végezni -, s mivel óriási a tülekedés, a szakértők jó néhány világcsúcsot prognosztizálnak.
Vágólapra másolva!

"A válogató nagyobb stresszt jelent, mint az olimpián versenyezni, hiszen először ki kell jutni oda. Mindenkinek ez a célja, éppen ezért a döntők után mindig lesz két nagyon boldog, és hat nagyon szomorú versenyző" - vetítette előre a válogató előtti sajtótájékoztatón Natalie Coughlin, a női 100 hát világcsúcstartója, aki az athéni olimpián kék-két aranyat és ezüstöt, további egy bronzot nyert.

S mivel a legjobb kettőbe bekerülni sok esetben nagyon nehéz lesz, gyakorlatilag borítékolni lehet, hogy a sportágban meghatározó szereppel bíró amerikai klasszisok közül többen is világcsúcsot sajtolnak ki magukból.

"A medence egészen kiváló, nem lepődnék meg, ha több világrekord is megdőlne" - jegyezte meg Ryan Lochte is a Qwest Center méltatása kapcsán. Neki még csak egy olimpiai aranya van, Athénban a 4x200-as férfi gyorsváltóval győzött, 200 vegyesen pedig ezüstérmes lett Michael Phelps mögött; és a két vegyesúszó-számban Cseh László egyik nagy ellenfele lehet Pekingben. (Rövid pályán 200-on idén el is vette Csehtől a világcsúcsot.)

Lochte egy fél mondattal arra is kitért, hogy az úszódresszével is nagyon elégedett, ami nem is csoda: a Speedo legújabb termékében a versenyzők futószalagon szállítják a világrekordokat. Az amerikai úszószövetség honlapján egyébként lehet tippelni, hogy az előttünk álló héten hány világcsúcs születik a válogatón, és a 4-6 közötti jóslat vezet, de a "tíznél több" eshetőségnek is vannak pártolói. A "nulla" viszont nincs is a listán.

A válogató előtt megszólalt Michael Phelps is, aki Athénban hat aranyat és két bronzot gyűjtött be, a tavalyi melbourne-i vb-n pedig hétszer állt a dobogó tetején, és öt világcsúcsnak örülhetett. "Négy hosszú év telt el Athén óta, és most újra itt vagyok, készen állok a megméretésre. Szeretek versenyezni, szeretek győzni, és izgulok az első számom, a 400 vegyes előtt. Nem tartom magam nagy sztárnak, ugyanolyan ember vagyok, mint amilyen akkor voltam, amikor elkezdtem úszni" - mintha nem is annak a hérosznak a szavait hallanánk, aki Peking után vélhetően az olimpiák legeredményesebb versenyzője lesz.

A tornász Larissza Latinyinának, illetve két atlétának, Carl Lewisnek és Paavo Nurminak kilenc ötkarikás aranya van, s Phelps minden bizonnyal szerez négyet Kínában.

A Qwest Centerben a női mezőnyben ott lesz Dara Torres is, akinek a pekingi játékok az ötödik olimpiája lehet, és ez ráadásul úgy jönne össze neki, hogy Atlantában és Athénban nem is indult! Ellenben már 1984-ben, Los Angelesben ott volt, és - egy évvel Phelps születése előtt - a 4x100-as gyorsváltóval nyert is. A már 41 éves (!) Torresnek az olimpiákról négy aranya, egy ezüstje és négy bronza van, és ha valaki azt hinné, hogy a veterán úszónő teljesen esélytelen a pekingi részvételre, hatalmasat téved.

Tavaly ugyanis 50 gyorson nemzeti csúccsal nyerte meg az amerikai bajnokságot, s ezzel jelenleg is ő tartja az amerikai rekordot. A válogatón az 50 mellett 100 gyorson is indul, és legalább az egyik számban szeretne kijutni Pekingbe. Amint mondja, tisztában van a korával, ám ez nem szabhat határt az álmai elérésében.