Kemény ellenfelek várnak Görbiczékre

Vágólapra másolva!
A magyar nőikézilabda-válogatott a világbajnok orosz, valamint a vb-bronzérmes német, a dél-koreai, a svéd és a brazil csapattal került azonos csoportba az augusztusi pekingi olimpián.
Vágólapra másolva!

A hétfői, pekingi sorsoláson kiderült, hogy a másik ágon a norvég, a román, a francia, az angolai, a kazah és a házigazda kínai együttes szerepel - derül ki az ötkarikás játékok honlapjáról. A két csoportból az első négy helyezett jut a negyeddöntőbe.

A magyarok augusztus 9-én a svédekkel, 11-én a brazilokkal, 13-án a németekkel, 15-én az oroszokkal, 17-én pedig a dél-koreaiakkal találkoznak. A negyeddöntőket augusztus 19-én rendezik, két nappal később lesznek az elődöntők és az 5-8. hely meccsei. A helyosztókat augusztus 23-án tartják.

"Egyértelműen a mienk nehezebb csoportnak tűnik, mint az A jelű. Célunk, hogy legalább az elődöntőig eljussunk, mert a játékosok is érmet szeretnének. Kegyetlen erős a mezőny, senkinek nem lesz könnyű dolga" - mondta Sinka László, a magyar szövetség főtitkára, aki a helyszínen követte nyomon a sorsolást.

A szintén a kínai fővárosban tartózkodó Hajdu János szövetségi kapitány szerint a 3-4. forduló után lehet egyértelműen látni majd, kik az erős, veszélyes, jó formában lévő ellenfelek.

"Ha valamit szépet szeretnénk elérni, és egyértelműen ez a célunk, akkor a csoportból minél jobb helyen kell továbbjutni, hogy a kieséses keresztbejátszásnál könnyebb ellenfelünk legyen. Persze borzalmasan erős a mezőny, előre számolgatni nem lehet, és a negyeddöntőben sok minden eldől" - nyilatkozta a kapitány.

A 12 résztvevőt kalapokba sorolták, az Eb-5., vb-8. magyarok a harmadikba kerültek az Eb-3., vb-5. franciák mellé, így ők nem lehettek csoportellenfelek. Az első kalapban volt a vb-1., Eb-2. orosz és a vb-2., Eb-1. norvég együttes.

A másodikban a vb-3., Eb-4. német, valamint a vb-4. román, a negyedikben az olimpiai második, vb-6. dél-koreai, illetve a rendező, vb-21. kínai alakulat. Az ötödik kalapban a decemberi vb-n magyarokat legyőző, végül hetedik helyen záró Angola és az Eb-6. svéd válogatott, a hatodikban pedig az ázsiai selejtezőt nyerő, vb-18. kazah és az olimpiai hetedik, vb-14. brazil együttes. Így látható, hogy szinte mindegyik kalapból az erősebbik gárda jutott a magyaroknak.

A sorsolás utolsó szakaszában a kínaiak - mint házigazdák - választhattak, melyik csoportba kívánnak kerülni, és ők az A jelű hatost jelölték meg.

A beosztás, nők:
A csoport: Kazahsztán, Angola, Franciaország, Románia, Norvégia, Kína
B csoport: Brazília, Svédország, MAGYARORSZÁG, Németország, Oroszország, Koreai Köztársaság

férfiak:
A csoport: Lengyelország, Franciaország, Horvátország, Kína, Spanyolország, Brazília
B csoport: Németország, Dánia, Oroszország, Koreai Köztársaság, Izland, Egyiptom