Vágólapra másolva!
A Magyar Úszó Szövetség (MUSZ) elnöksége szerdai ülésén foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a válogatott legjobbjai is hozzájuthatnak-e olyan "csodadresszhez", mint amilyenben a külföldi vetélytársak számos világcsúcsot értek el az elmúlt hetekben-hónapokban. "Ez a téma is napirenden lesz" - reagált szűkszavúan Ruza József MUSZ-főtitkár.
Vágólapra másolva!

A kérdést legújabban az emelte a középpontba, hogy a japán Kitadzsima Koszuke, aki 2004-ben éppen Gyurta Dániel előtt lett olimpiai bajnok Athénban, 200 m mellen elképesztően nagy idővel, 2:07.51 perces világrekorddal rukkolt ki vasárnap a tokiói Japan Openen, bő egy másodpercet javítva a korábbi legjobb eredményen.

Az új csúcs megszületéséről nyilatkozva Széles Sándor, Gyurta edzője azt mondta a sportforum.hu internetes portálnak, hogy bár Kitadzsima klasszisát senki nem kérdőjelezi meg, az azért mégis elgondolkodtató, hogy a 2003-as, 2:09.42-es világrekordja óta nem úszott jobb időt, "most meg egyszerre két másodpercet javított egyéni legjobbján", méghozzá a Speedo cég által kifejlesztett LZR Racernek nevezett szerelésben.

"Ez számomra nyitott kérdés: vajon tényleg másfél másodpercet jelent-e ennek a dressznek a használata? Mindenesetre ahhoz túl sokan úsznak ebben a szerelésben, hogy ezt nekünk is ne kellene kipróbálnunk. Én már két hónapja próbálom rávenni a szövetséget, hogy szerezzenek be ebből a "csodadresszből"!... Az ugyanis tarthatatlan, hogy a forradalmi újítások közepette mi egy helyben tipegünk" - jelentette ki Széles Sándor, hozzátéve, hogy tanítványa, akinek eddigi legjobb eredménye 2:10.71 perc, kitűnő állapotban készül a pekingi olimpiai megméretésre.

Ami a szerdai elnökségi ülés előtt leszögezhető: a Speedo-dressz használata a magyar úszók esetében szóba se jöhet, hiszen a szövetség az Arenával áll szerződésben, amely amúgy - kvázi válaszul a versenytárs szuperruhájára - korábban szintén jelezte, hogy maga is előáll hasonló saját csúcstermékével.