Már az olimpiai láng is megmászta az Everestet

Vágólapra másolva!
Kínai alpinisták egy csoportja csütörtökön az olimpiai fáklyával feljutott a Föld legmagasabb pontjára, a Mount Everestre. Az olimpiai láng világ körüli útjai során most először jutott fel a 8848 méteres hegycsúcsra, amelyen a nepáli-kínai határvonal halad át.
Vágólapra másolva!

A három hónappal a pekingi játékok kezdete előtt lezajlott történelmi eseményt a kínai televízió közvetítette.

Az alpinisták reggel indultak el a 8300 méter magasan fekvő táborukból, és délre érkeztek meg a csúcsra.

A fáklyát a váltófutókhoz hasonlón kézről-kézre adták. Végül egy tibeti illetőségű sportolónő lépett vele a "világ tetejére".

A "váltómászást" már hétfőre tervezték, de az időjárási viszonyok csak csütörtökre tették lehetővé, hogy az alpinisták gond nélkül elérjék a csúcsot.

Getty Images

A sportolók egyébként kihasználva a várható nagy nyilvánosságot, az olimpiai eszmét éltető és Peking vendégszerető várakozását hirdető jelszavakat feltűntető zászlókat is magukkal vittek.