Gatyafáklyával tiltakozott az ausztrál diák

Vágólapra másolva!
52 éve álfáklyavivő csapta be az olimpiai lángra váró tömeget Sydneyben: a férfi tízezrek éljenzése közepette futotta be a végső szakaszt házi készítésű gatyafáklyájával, a polgármester pedig lelkes beszéddel üdvözölte, bár csak félig.
Vágólapra másolva!

A tréfálkozó fáklyája egy széklábra erősített konzervdoboz volt, amelyben alsónadrág égett. Motoros cimborái adták díszkíséretét, de hamarosan az igazi fáklyavivőre váró rendőrmotorosok is mellészegődtek.

A futó kissé csodálkozott, de szélesen mosolyogva a célig szaladt lángoló gatyájával, a polgármester pedig belekezdett ünnepi beszédébe. Már a felénél tartott, amikor szóltak neki, hagyja abba, mert jön az igazi fáklyavivő.

A viccelődő egyetemista először kapott hideget-meleget, de pár nap múlva megenyhült irányában a hangulat és mindenki derűsen fogta fel, hogy lángoló gatyát tapsoltatott meg tízezrekkel.

A férfi ma már hetvenes éveiben jár. Az ausztrál sajtó - mivel közeledik az olimpiai láng ismét Ausztráliába - felelevenítette az esetet. A csínytevő elmondta, barátaival azért találták ki az egészet, mert úgy vélték, túl nagy a felhajtás az olimpiai láng körül és kezd elüzletiesedni az olimpiai eszme.