Öt-tíz aranyat várnak Pekingben a magyarok

Vágólapra másolva!
Öt-tíz aranyérmet vár a pekingi olimpián a magyar közvélemény. Az emberek közel kétharmada szerint a kajak-kenu hozhatja a legtöbb magyar elsőséget, de nagy az elvárás az úszókkal szemben is - derült ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet a Szerencsejáték Zrt. megrendelésére március végén készítettek el a magyar lakosok körében.
Vágólapra másolva!

A Tippmix Olimpiai Kutatást ezer fő megkérdezésével végezték el, s az embereket egyrészt arról faggatták, milyen szereplést várnak a magyar sportolóktól az augusztusi ötkarikás játékokon, másrészt hogy mennyire tájékozottak a korábbi olimpiákon történtekkel kapcsolatban.

A felmérés szerint a válaszadók majdnem kétharmada öt-tíz aranyérmet vár Pekingben a magyar sportolóktól. A fiatalok optimistábbak, a 30 év alattiak ötöde ugyanis még tíznél is több magyar olimpiai elsőségre számít. A magyarok 58,6 százaléka szerint a kajak-kenu hozhatja a legtöbb aranyat, de az úszókkal szemben is elég nagy (37,5 százalék) az elvárás, különösen a hölgyek körében.

A felmérés alapján a magyar lakosság 68,1 százaléka igyekszik figyelemmel kísérni a pekingi ötkarikás játékok eseményeit, és kis híján egynegyedük minden versenyszámot megnéz majd a tévében.

A válaszadók csaknem kétharmada felelt helyesen arra a kérdésre, hogy ki nyerte az olimpiákon az első magyar aranyérmet, még a legalacsonyabb végzettségűeknek is több mint a fele tudta a választ. A felmérés szerint a magyarok kedvenc sportja már nem a labdarúgás (18,2 százalék), hanem az úszás (21,6 százalék). Utóbbi inkább a fiatalok, míg a futball az idősebbek körében népszerű. Ezen kívül még a kézi-, a vízilabda és a kajak-kenu számít kedveltnek. A férfiak körében az autó-motorsport a legnépszerűbb, a nőknél pedig a műkorcsolya. A kutatásból az is kiderült, hogy a férfiak sokkal rosszabbul tűrik a műkorcsolya-közvetítéseket, mint a nők a focimeccsekét.