Birkózóink három aranyat nyernének Pekingben

Vágólapra másolva!
Akár három aranyérmet is szerezhetnek a magyar birkózók a pekingi olimpián - vélekedett Hegedűs Csaba, a hazai szövetség elnöke a sikeres tamperei Eb után tartott sajtótájékoztatón. Hegedűs elsősorban a kötöttfogásúak 74 kg-os súlycsoportjában győztes Bácsi Pétert dicsérte.
Vágólapra másolva!

"Engem nem lepett meg Péter sikere, hiszen azon kevesek egyike, aki fantasztikus fizikumának köszönhetően állásból is rendkívül aktív. Már az Eb előtt mondtam neki, hogy aranyérmes lesz, Pekingben valóra válthatja legszebb álmainkat. Reményeim szerint három aranyéremre is képesek lehetünk az olimpián. A 42 országot felvonultató Eb egyébként a legnehezebb kontinentális selejtező volt, hiszen az Ázsia-bajnokságon csak 15 nemzet vett részt, míg Amerikában például bizonyos súlycsoportokban csak hatan léptek szőnyegre."

Bácsi Péter célja az olimpiai arany:


Bácsi még kissé fáradtan, de annál boldogabban elevenítette fel aranyérmének történetét: "A döntő előtti három meccsemen rendre elvesztettem egy-egy menetet, általában a kezdés nem sikerült, de aztán a végén volt a legkönnyebb dolgom, amikor 2-0-ra vertem török ellenfelemet. Olyan örömmámor volt a csapatban, hogy alig engedték felvenni a melegítőmet, a szőnyegről már tuszkoltak volna fel a dobogóra."

Ami a kínai küldöttséget illeti, Hegedűs hat kötöttfogású, 3-4 szabadfogásúra és egy női versenyzőre számít a delegációban, az ötkarikás játékokon pedig főként Bácsit, Wöller Gergőt és Lőrincz Tamást tartja esélyesnek a végső győzelemre.

Gulyás István, a szabadfogásúak szövetségi kapitánya is elégedetten tekintett vissza a finnországi Eb-re: "A rendezett anyagi háttérnek köszönhetően nagyon jól sikerült a felkészülésünk, három hetet edzőtáboroztunk Kubában és Vlagyikavkazban. Wöller bronzérme bizonyítja, hogy ha kvótát szerez, akár az olimpián is felállhat a dobogóra. Rutinos birkózóink közül Ritter Árpád és Aubéli Ottó is reménytelenül rossz sorsolást kapott, de a hátralévő két kvalifikációs viadalon, ahol egy helyett 4, illetve 3 kvótát osztanak ki, még javíthatnak."

A kötöttfogásúak felkészülését irányító Struhács György a Bácsinak, illetve az 55 kg-ban bronzérmes Módos Péternek címzett dicséreten túl a már biztos pekingi résztvevő, 33 éves Deák Bárdos Mihályról is beszélt: "Misi tamperei gyors búcsúja jelzi, hogy gödörben van, a megváltozott stílus miatt ugyanis sok új technikát kell megtanulnia. Ha sikerül feloldani benne ezt a pszichés gátat, akkor ismét egyenesbe jön."

Vatai László női kapitány jó előjeleket lát a 63 kg-os Sastin Marianna Eb-bronzérmében: "Még nincs meg a női szakág első olimpiai kvótája, de biztos vagyok benne, hogy Marianna már a soron következő első kvalifikációs versenyen megszerzi azt."

Hegedűs Csaba az összejövetel végén bejelentette, hogy Budapest ad otthont június 13. és 15. között a nemzetközi szövetség értekezletének, továbbá, hogy "Birokra, magyar!" címmel kistérségi birkózóprogram indul, melynek a héten első állomása Marcali lesz.

Az olimpiai kvalifikáció a szabadfogásúak részére jövő hétvégén folytatódik a svájci Martignyban, majd május elején Varsóban, a kötöttfogásúak májusban Rómában és Újvidéken, míg a nők Edmontonban és a svédországi Haparandában selejteznek.