Súlyemelés

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az ősidőktől ismert sportág az ókori olimpiákon is szerepet kapott, s nem maradhatott ki az 1896-os újkori nyitányról sem.

Athénban két versenyszámban szerepeltek a versenyzők, egy-, illetve kétkezes emelésben, ezeket a versenyszámokat 1904-ben és az 1906-os, "nemhivatalos" játékokon is megismételték.

Teljes jogú eseményként 1920-ban tért vissza a programba, hivatalosan csak 1924 után ismerték el egyértelműen. Amíg e két olimpián több fogásnem is szerepelt a repertoárban (érdekességként egykaros lökés és váltott karos lökés is előfordult), addig 1928 és 1972 között háromra szűkült a kör: szakításra (amikor a súlyt egyetlen folyamatos mozdulattal kell a fej fölé emelni), lökésre (előbb vállmagasságba, majd onnan egy mozdulattal a fej fölé emelni) és a nyomásra (súlyt csupán a kéz erejéből kellett vállmagasságból a fej fölé emelni). Utóbbit 1972 után a gyakori izomsérülések miatt törölték a hivatalos versenyek programjából.

A magyarok számára Földi Imre 1972-es bravúrja marad emlékezetes, aki két ezüstérem után harmadik olimpiáján állhatott a dobogó legfelső fokára, míg másik aranyérmünket 1980-ban Baczakó Péter szerezte.