Cselgáncs

 

A "jiu jitsu"-iskolából kinőve a harcművészet egyik fajtájaként a 19. században jelent meg először a cselgáncs, vagy ahogy nemzetközileg jobban ismerik, a dzsúdó (judo). Először 1882-ben, Japánban mutatta be tudományát Kano Jigoro, aki egész életét a sportág népszerűsítésére tette fel.

Kano 1909-től kezdve harminc éven keresztül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként dolgozott, ő volt Pierre de Coubertin báró egyik jobbkeze. Az 1930-as évek elején először alapította meg a sportág nemzetközi szövetségét, amely legálissá 1951-ben vált tizenhárom európai ország közreműködésével.

Az első nemzetközi cselgáncs-bajnokságra 1956-ban, Tokióban került sor, 21 ország 31 sportolója részvételével, nem véletlen, hogy nyolc évvel később éppen a japán fővárosban debütált az olimpián. A hölgyek első világversenyét 1980-ban, New York rendezte, s az 1988-as bemutatóviadalt követően 1992-ben, Barcelonában vált teljes jogú sportággá.

A sportág történetében egy dzsudós van, aki három olimpián is nyerni tudott, a japán Nomura Tadahiro, aki 60 kg-ban Atlantában, Sydneyben és Athénban sem talált legyőzőre. Akad pár duplázó is, a leghíresebb talán a japán Szaito Hitosi, aki 1984-ben és 1988-ban lett a nehézsúly királya, de ismerős lehet a korábbi középsúlyú osztrák bajnok (1984, 1988), Peter Seisenbacher is, aki betöltötte már a magyar szövetségi kapitányi posztot is.

A nőknél a 48 kg-ban induló japán Tani Rioko a legeredményesebb az ötkarikás játékokat tekintve, aki két aranyérem (2000, 2004) mellett két ezüsttel (1992, 1996) is rendelkezik.

A magyarok közül Kovács Antal 1992-ben olimpiai bajnok lett, Csák József (1992), illetve Hajtós Bertalan (1992) ezüsttel, Kincses Tibor (1980), Tuncsik József (1976), Ozsvár András (1980), illetve Csősz Imre (1992) bronzzal gazdagította kollekciónkat.