Godova olimpiai bajnok akar lenni a női pólósokkal

Vágólapra másolva!
Godova Gábor megítélése szerint Kínát és talán Görögországot leszámítva a további hat válogatott, így a magyar is olimpiai bajnok lehet a női vízilabdázóknál Pekingben.
Vágólapra másolva!

A magyar válogatott szövetségi kapitánya erről azon a csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt, amelyet abból az alkalomból rendeztek, hogy az általa irányított nemzeti együttes sikerrel szerepelt a múlt heti, olaszországi ötkarikás kvalifikációs tornán, és a selejtező harmadik helyezettjeként kijutott az augusztusi nyári játékokra.

"Pekingben szinte bárki nyerhet, az Egyesült Államok vagy Ausztrália éppúgy, mint a címvédő Olaszország, vagy Oroszország és Hollandia, de mi is elsők akarunk lenni, és úgy gondolom, hogy ott vagyunk az éremesélyesek között" - nyilatkozta a szakvezető. Név szerint senkit nem emelt ki, hangsúlyozottan csapatsikerről beszélt, és azt mondta, hogy mindenki megtette a magáét Imperiában.

"Beigazolódott, hogy válogatottunknak jót tesz, ha nagyon sok mérkőzést játszik. Idén három nemzetközi tornán is neves, jó ellenfelekkel szemben szállhattunk vízbe, így tudtunk jól felkészülni, ennek köszönhető, hogy sikeresek voltunk az év eddigi legfontosabb eseményén, s kijutottunk Pekingbe" - mondta Godova Gábor, megemlítve még, hogy most a klubfeladatok várnak a válogatott tagjaira.

"Június közepén kezdjük meg a közvetlen olimpiai felkészülést. Három héttel a pekingi játékok rajtja előtt lesz a spanyolországi Európa-bajnokság, ahol lemérhetjük, hol tartunk, min kell még javítani, aztán jöhet az ötkarikás torna."