Egymillió autót kivonnak Pekingből

Vágólapra másolva!
Egymillió autót vonnak ki a forgalomból augusztusban Pekingben, hogy teszteljék, milyen kedvező környezeti hatása van egy ilyen lépésnek egy évvel a nyári olimpia előtt.
Vágólapra másolva!

A kínai rendezők Guatemalavárosban, a 2014-es téli játékok helyszínkijelölő kongresszusa előtt számoltak be a legfrissebb környezetvédelmi előkészületekről.

A környezetszennyezés elsősorban a gazdasági fellendüléssel és az egyre növekvő gépjárműforgalommal magyarázható.

A helyzet javítása végett idén augusztus 7. és 20. között egymillió autót nem engednek közlekedni Pekingben. Ezen kívül az év végéig lecserélnek 50 ezer öreg taxit és 10 ezer buszt, 16 ezer járművet pedig katalizátorral látnak el.