Gottschall Zsófia is indulhat az olimpián

Vágólapra másolva!
A Magyar Olimpiai Bizottság irodájába kedden reggel érkezett a hivatalos értesítés a Nemzetközi Biatlon Szövetségtől, miszerint Gottschall Zsófia is indulhat a torinói téli olimpián.
Vágólapra másolva!

A MOB hivatalos honlapja szerint a sílövő hölgy részvétele hétfőn vált biztossá, miután kiderült, hogy a kvalifikációt kiharcoló versenyzők közül nem mindenki él az indulás jogával.

Gottschall Zsófia ugyan kvalifikálta magát korábban a játékokra, ám mivel egyedüli magyarként indult a viadalokon, Magyarország nem került be a legjobb 27 nemzet közé, a nemzetek pontversenyén, így nem állhatott volna rajthoz Torinóban.

A Nemzetközi Biatlon Szövetség értesítése alapján azonban a 28 éves hölgy mégis utazhat, így a 15 kilométeres egyéni, valamint a 7,5 kilométeres sprintversenyben is megmérettetheti magát.

Gottschall Zsófia indulásával 20-ra emelkedett a magyar olimpiai csapat sportolói létszáma.