Olimpiai kvótákért a műkorcsolya-vébén

Vágólapra másolva!
Moszkvában hétfőn kezdődik a műkorcsolya-világbajnokság, amelyen eldől, hogy kik indulhatnak a 2006-es torinói téli olimpián. A magyar csapat négy kvóta megszerzésének reményében lép jégre a Luzsnyiki Sportpalotában rendezendő vb-n.
Vágólapra másolva!

A legjobbak a kilátásaink a női versenyben, ahol az Európa-bajnok Sebestyén Júlia és az Eb-4. helyezett Pavuk Viktória személyében két indulónk lesz. Sebestyén az idei torinói Eb-n a negyedik helyen végzett, Pavuk pedig nem indult, mivel a tavalyi bokaműtétje után januárban még csak lábadozott. A vb-re viszont felépült - a válogatón legyőzte Póth Dianát -, és Sebestyén Júliával együtt bízik a két olimpiai kvóta megszerzésében. A kvalifikációs szisztéma szerint ehhez a két versenyző közül az egyiknek az első tízben kell végeznie, ugyanakkor kettejük helyezési száma együttesen nem haladhatja meg a huszonnyolcat. Fontos kitétel, hogy a 16-24.-ek mindannyian 16 helyezési pontot kapnak.

A férfiaknál Tóth Zoltánnak az első 24 közé kellene bekerülnie a kvótáért. Tavaly a dortmundi világbajnokságon a 25. helyen végzett, viszont az idei Eb-n csak 30. lett, s nagyon nehéz dolga lesz... Jégtáncban a juniorok között kétszeres vb-ezüstérmes Hoffmann Nóra, Elek Attila kettős a felnőttek között az elmúlt két évben egyaránt 18. volt a világbajnokságon, s ha ezt az eredményt tartani tudja, akkor mehet az olimpiára is, mert itt az első tizenkilenc kap kvótát.

Ami a férfiak versenyét illeti, itt 45 induló lesz, s a legnagyobb esélyes a háromszoros világbajnok Pljuscsenko. Az oroszok klasszisa címvédő, a tavalyi vb-n a francia Joubert és a német Lindemann végzett mögötte a dobogón - ez volt a sorrend az idei Eb-n is -, de éremre pályázik az amerikai Weir és Goebel, valamint a kanadai Buttle és Sandhu is. Goebelnek már van két vb-ezüstje, de a tengerentúliak közül jelenleg az idei amerikai bajnok Weir tűnik a legerősebbnek.

Tavaly a nőknél a japán Arakava nagy meglepetésre lett világbajnok, két amerikai, az olimpiai negyedik helyezett Cohen és az ötszörös vb-1. Kwan előtt. Idén viszont az olimpiai ezüstérmes, 2002-es világbajnok orosz Szluckaja mutatta a legjobb formát, igaz, Kwan és Cohen nem indult a Grand Prix-sorozatban. A 42 fős mezőnyben a legjobb hat közé kerülésre legalább tizenketten pályázhatnak reálisan, köztük természetesen Sebestyén Júlia is, aki tavaly hatodik volt a vb-n.

A párosok között egy éve ugyan Totmjanyina és Marinyin győzött a vb-n, ám a Skate Americán az orosz duó hölgytagja egy elhibázott emelés miatt komoly agyrázkódást szenvedett, s így a GP-szezont ki kellett hagyniuk. Az Eb-t januárban már megnyerték, de nekik a konkurenciát Ázsia jelenti, mindenekelőtt a kétszeres világbajnok, már jó ideje veretlen kínai Sen, Csao kettős, amely a pekingi GP-döntőben sem talált legyőzőre. A vb-n húsz páros indul. Jégtáncban harmincan neveztek, s itt a címvédő orosz Navka, Kosztomarov egység egyértelmű esélyes. A dobogóra a papírforma szerint a bolgár Denkova, Sztavijszki és az ukrán Grusina, Goncsarov duó férhet még fel.