Athéni aranyköpések

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A nézők, szurkolók mindig is kíváncsiak voltak az olimpiák főszereplőinek gondolataira, s nem csak azokra, amelyek közvetlenül a versenyeikhez kapcsolódnak. Ezekből válogatott - a francia hírügynökség összeállítását alapul véve - a Magyar Távirati Iroda.

augusztus 9.
- "Ha maguk a versenyek a részvétel, a nézettség és a látogatottság, valamint a pénzügyi mérleg szempontjából sikeresek is, a renomé megőrzéséért küzdenünk kell. Komoly veszélyt jelent a biztonság hiánya, a játékok gigantikussá válása és az etika hiánya." (Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a megnyitó előtt)

augusztus 13.
- "A játékok a görög alapítók elleni megatonnás bombával kezdődnek" (az Eleftherotypia című lap címe a doppinggyanúba keveredett Kosztasz Kenterisz, Ekaterini Tanu ügyéről)

augusztus 14.
- "Megyünk, győzünk, hazajövünk." (Philippe Bana, a dobogóról végül egyaránt lemaradt francia férfi- és nőikézilabda-válogatott technikai igazgatója)
- "Két országgal több, két terrorista rezsimmel kevesebb lesz Athénban" (George Bush Portlandben, Afganisztánra és Irakra utalva)
- "Hónapokon át keményen edzettem, remek formában vagyok, de a palesztinok elnyomása miatt nem vagyok hajlandó megküzdeni egy izraelivel." (Arash Miresmaeili iráni cselgáncsozó)
- "Tizenegy és 11.45 között kellett jónak lenni. Nem előbb és nem később." (Franck Dumoulin francia sportlövő, aki Sydneyben aranyérmes volt, Athénban viszont nem került a legjobbak közé)
- "Egész évben pénzért játszunk. Nem olyan nagy baj, hogy most egy hétig nem." (Roger Federer világelső svájci teniszező)
- "Az első zsebben van, már csak hatot kell megszerezni." (Michael Phelps amerikai úszó az első győzelmét követően)
- "Most végre gondolhatok a jó belga sörre és a sült krumplira." (Axel Merckx, az országúti kerékpárosok mezőnyversenyének belga bronzérmese)

augusztus 15.
- "A doppingolás körüli összes história mítosz" (Hrisztosz Cekosz, Tanu és Kenterisz edzője)
- "Nagyon örülök a második aranyéremnek, de kétszeres anya vagyok, és ez sokkal nagyobb boldogság" (Nagy Tímea párbajtőröző, aki Athénban megvédte címét)

augusztus 17.
- "Azok, akik most keresztre akarnak feszíteni, korábban velem együtt fotóztatták magukat. Emlékeztetem őket arra, hogy a keresztre feszítés után következik a feltámadás." (Kenterisz a doppingügyéről)

augusztus 18.
- "A jövő? Nem tudom, ez mindig olyan szomorú így a nyár végén. Az biztos, hogy végre találkozom a jerkémmel és a két bakkal." (Jeannie Longo francia kerékpáros)
- "Az olimpiai aranyérem a legnagyobb elismerés egy sportoló számára. Úgy gondolom, hogy az istenek segítettek nekem a győzelem kivívásában." (Irina Korzsanyenko, a súlylökés orosz győztese, akit később doppingolás miatt megfosztottak az aranyérmétől)
- "Mintha részeg lennék." (A holland Pieter van den Hoogenband a 100 méteres gyorsúszásban aratott győzelme után)

augusztus 20.
- "Remek dolog, hogy mindhárom színű éremből jutott nekem, jóllehet aranyból szerettem volna inkább kettőt." (Laure Manaodou francia úszó)

augusztus 21.
- "Az edzőm, Thierry Touzaint hívott, és közölte, hogy olimpiai bajnok vagyok. Bevásárlás közben, az egyik pult előtt állva kapta a hírt." (Arnaud Boiteau, aki a francia válogatott tagjaként lett aranyérmes a lovastusában azután, hogy a németeket kizárták)

augusztus 22.
- "Furcsa gondolatai lehetnek velem kapcsolatban Chloénak, a hároméves kislányomnak. Amikor meglátott a tévében, megijedt, és elkezdett sírni" (Hugues Obry, az olimpiai bajnok francia párbajtőrcsapat tagja)

augusztus 25.
-
"Hiszem, hogy a nők a jövőben öt méter fölé kerülnek. Hiszem, hogy képesek a férfiaknál egy méterrel kevesebbet ugrani." (Jelen Iszinbajeva, aki 4,91 méterrel nyerte a női rúdugrás olimpiai versenyét.)

augusztus 27.
"Nem sikerült átadni a váltóbotot. Nem tudom, mi történt. Angela jól futott, én jól futottam, de nem tudtam megfelelően elindítani Laurynt. Nem volt egyszerű számomra ez az olimpia." (Marion Jones, a 4x100-as amerikai futóváltó döntőbeli kudarca után)
- "Hétfőtől, életemben először elmegyek egy hét szabadságra." (Jacques Rogge, a NOB elnöke)

augusztus 28.
- "Amint elindul a verseny, már nincs gond. Azt csináljuk, amihez értünk, tekerünk. Nem esik ugyan jól az izmoknak, de fejben azért könnyebb, mint a rajt előtt." (Julien Absalon, a hegyikerékpáros verseny francia győztese)
- "Két aranyat nyertem egy hét alatt. Azután, hogy elbuktam Atlantában, hogy vesztettem Sydneyben. Azt mondom, a jóisten a jó dolgokat a megfelelő pillanatban adja." (Hisam el-Guerrouj azután, hogy az 1500 métert követően 5000-en is nyert.)