Köszönöm a családnak, a hazának!

Kiss Gergely naplója kizárólagosan az [origo]-nak, 25. rész.

Mit is mondjak percekkel az eredményhirdetés után? Azt hiszem, a köszönettel kell kezdenem. Köszönet a családomnak, hogy elviselte a rengeteg edzőtábort, a távollétet, a túrákat, köszönet a társaknak és Dénesnek, hogy olimpiai bajnokok lehettünk, és köszönet a magyar hazának, s a szurkolóknak, hogy ezrével kijöttek Athénba szurkolni nekünk.

Ha azt mondom, hogy kutyakemény döntő volt, s hogy a sírból hoztuk vissza, akkor nem mondok semmit. Nem is 0-3-nál fogott el a reménytelenség - mert akkor még rengeteg idő volt hátra -, hanem 5-7-nél, meg 6-7-nél, amikor három perccel a vége előtt kivédekeztünk egy kettős emberhátrányt.

Képgaléria a pólósok sikeréről!

Éppen most készülünk a záróünnepségre, ilyen hangulatban egészen más, mint ha kikaptunk volna. Rettenetesen várom már a hazautazást, hétfőn reggel indulunk, és annyira kíváncsi vagyok, mennyit fejlődött Viktória lányom e három hét alatt. Persze a győzelem után azonnal beszéltem vele telefonon - már ha egy másfél éves kislánnyal lehet beszélgetni -, meg persze az anyukájával is.

Az eredményhirdetés alatt ugyanaz a semmihez sem hasonlítható érzés fogott el, mint az első szerb meccs előtt, amikor először tapasztaltam, mennyi magyar szurkoló érkezett a mi biztatásunkra.

Ilyenkor - már az aranyéremmel a nyakamban - az jut eszembe: mi lett volna, ha nem nyerünk vasárnap este? Hát, erre nem is jó rágondolni. Így viszont roppant büszke vagyok arra, hogy mi tehettük fel a pontot az i-re, a magyar csapat remek athéni szereplésére.