Annus visszatér Athénba

Vágólapra másolva!
Az RTL Klub Híradójának információja szerint vasárnap Athénba utazhat Annus Adrián, akit személyesen hallgathatnak meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékesei. Annus és Fazekas eközben mintát adott a Magyar Atlétikai Szövetség illetékeseinek, melyet Bécsben elemeznek.
Vágólapra másolva!

Mérei László, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója a Független Hírügynökségnek megerősítette, hogy Annus kiutazásán fáradoznak. "Valóban, a kapcsolatfelvételeknél tartunk, hogy vasárnap Adrián személyesen válaszolhasson a NOB kérdéseire" - mondta Mérei, aki azt is hozzátette, hogy könnyen lehet, hogy Annus mégsem utazik, ugyanis egészségi állapota ezt nem teszi lehetővé.

Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Az összes interjú

A kapitány megerősítette, Annus és a diszkoszvetés aranyától megfosztott Fazekas Róbert a magyar szövetség illetékeseinek adott vizeletmintát, amit jelenleg Bécsben őriznek és vizsgálnak. Annak eredményét viszont a NOB minden bizonnyal nem fogadja el.

Molnár Zoltán, az athéni magyar csapat vezetője azt mondta, ő is úgy tudja, hogy rossz pszichés állapotban van Annus, így valóban elképzelhető, hogy nem megy el az egyeztetésre. Ugyanakkor hangsúlyozta, neki nem is kötelező ott lennie, elég, ha képviselik. A megbeszélésen a jelenlegi helyzet szerint ott lesz Babinyecz József, a kalapácsvető menedzsere, illetve a MASZ egy vagy több képviselője.

Molnár hozzátette: az a versenyző, aki kétszer nem tesz eleget az ellenőrzésre vonatkozó felszólításnak, a doppingszabályzat szerint vétséget követ el. "Annus Adriánnak ebben az ügyben kellene kimagyaráznia magát" - mondta.

[origo]/(MTI)