Kedden Korea vár férfikézi-válogatottunkra

Vágólapra másolva!
Bár az olimpia nem kívánságműsor, a magyar férfikézilabda-válogatott mégis a lehető legideálisabb ellenfelet kapta a keddi negyeddöntőben: az Ázsia-bajnok Koreai Köztársaságot. A B csoportban az Európa-bajnok, világbajnoki második Németország bravúros legyőzésével második helyen záró alakulat ugyanis nem igazán ismeri leendő ellenfelét, de ez kölcsönös.
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Az összes interjú


A magyar gárdában a két kapus, Fazekas és Szathmári szinte minden mérkőzésen remekelt, igaz, ha a védelem nem sziporkázik, akkor ők sem tehetnek sokat. Pásztor igazi csapatkapitány, űzi, hajszolja, biztatja a társakat, sőt, a gólszerzésből is kiveszi a részét. Utóbbi elmondható Perezről is. Nagy fokozatosan lendült játékba, s amikor igazán fontos volt, a németek ellen megállíthatatlan volt.



A sydneyi kilencedik dél-koreaiak 29-26-ra kaptak ki a horvátoktól, és 31-30-ra a spanyoloktól. A zárófordulóban, amikor már nem számított a végeredmény, a szlovénok is legyőzték őket 26-23-ra. Az oroszokat 35-32-re, az izlandiakat 34-30-re verték.

A csoportmérkőzések során lőtt gólok tekintetében a magyarok a 8., a koreaiak a 2. helyen zártak. A kapott találatok sorrendjében a magyar együttes a 3., a rivális pedig a 10. Az ázsiaiak vezetik a fair-play listát, amelyen Magyarország a harmadik.

A kapusok között a védési hatékonyságban Fazekas a hetedik, Szathmári pedig a tizenharmadik 36, illetve 33 százalékkal. A koreai Han negyedik 37 százalékkal. Vezet a német Ramota (41). A büntetőhárításban Fazekas 12. (18 százalék), Szathmári 14. (14), az élen a szlovén Podpecan áll elképesztő 63 százalékkal.

A góllövőlistát az izlandi Stefansson vezeti 40 találattal, második a koreai Jon Kjung Sin 38-cal, a harmadik Perez 32-vel. Pásztor a tizenhatodik 23 góllal, Nagy tizennyolcadik 22-vel.

a további program, negyeddöntő (kedd)
13.30: MAGYARORSZÁG - KOREAI KÖZTÁRSASÁG
15.30: Horvátország - Görögország
18.30: Németország - Spanyolország
20.30: Franciaország - Oroszország

11. helyért
8.30: Szlovénia - Egyiptom

9. helyért
10.30: Izland - Brazília

Pénteken az elődöntőben a magyar-koreai csata győztese találkozik a horvát-görög összecsapás nyertesével.