Annus: Visszafogtam a 200-as pulzusomat

Vágólapra másolva!
Két anyuka után egy apuka folytatta az athéni olimpián szereplő magyar csapatból az aranygyűjtést: Annus Adrián a küldöttség harmadik, a kalapácsvetők ötödik és a magyar atlétika tizedik ötkarikás bajnoki címét szerezte a görög fővárosban. A 31 éves szombathelyi atléta, aki saját bevallása szerint elsősorban magának és szeretteinek akart bizonyítani, reméli, barátja és klubtársa, a diszkoszvető Fazekas Róbert hétfőn követi példáját.
Vágólapra másolva!

"Álszerény lennék, ha azt mondanám, nem számítottam a győzelemre" - mondta az Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes versenyző. "Edzőmmel, Vida Józseffel azt beszéltük meg, hogy elsőre próbáljak meg könnyedén dobni, ne a biztonságot tartsam szem előtt, majd másodikra próbáljak kicsit rátenni. Bemelegítésnél éreztem, hogy könnyen megy a dobás, így az első is jól sikerült, tudtam, hogy ezzel nyolc között vagyok, s megnyugodtam. Igyekeztem Murofushinak feladni a leckét, szerencsém volt, hogy végig előttem került sorra. Bár a végén így nagyon megijedtem, mert az utolsó dobását én nagyobbnak láttam az enyémnél. Arra próbáltam összpontosítani, hogy a 200-as pulzusomat visszafogjam, s arra gondoltam, ha megelőz, én akkor is mindent megtettem. Aztán megláttam az eredményt..."

Forrás: MTI

Kattintson a képgalériáért!

Annus hozzátette: még egy kis időnek biztosan el kell telnie, hogy felfogja, mit jelent olimpiai bajnoknak lenni, az első lépés ehhez - vélte - biztosan az eredményhirdetés lesz.

"Az ember ezt nem elsősorban a dicsőségért csinálja, én magamnak és szeretetteimnek akartam megfelelni. Most annyit érzékelek abból, hogy olimpiai bajnok vagyok, hogy senki sem hagy békén, mindenki velem akar beszélni. Nagy ünneplést nem csaptunk, mert hétfőn Fazekas Robinak kell szurkolni, de egy-két sört megittam a barátaimmal, akik Szombathelyről kísértek el. Róluk azt kell tudni, hogy már a 2002-es Európa-bajnokságon, amikor szintén nyertem, a helyszínen drukkoltak nekem. A saját költségükön jöttek el Athénba, s egyikük sem vállalat-igazgató, havonta 10 ezer forintot tettek félre, hogy itt lehessenek."

Az újdonsült ötkarikás aranyérmes elmondta: a magánéletét nem szokta kiteregetni, de annyit elárul, feleségével minden évben csináltatnak egy pólót a most 6 és fél éves Franciska lányuk arcképével, s ezeket viseli a versenyek alatt. A győzelem után a legújabbat azonnal meg is mutatta a nagyvilágnak, s ez volt az a pillanat, amikor a 194 cm magas és 118 kg-os óriás egy pillanatra elérzékenyült...

Hétfőn este is lesz miért szurkolniuk a magyaroknak az Olimpiai-stadionban, a diszkoszvetés (19.20) döntőjében ugyanis szerepel majd Máté Gábor, Kővágó Zoltán és a legnagyobb favoritok közé tartozó Fazekas Róbert.

"Robival eddig mindent együtt nyertünk, Európa-bajnokságot, Világkupát és világbajnoki ezüstérmet. A döntő előtt ezért úgy engedett el, ne szúrjak ki vele, s legyek olimpiai bajnok" - mesélte Annus, akinek idei utolsó nagy versenye Szombathelyen a kalapácsvetés Világdöntője lesz szeptember 5-én.

(MTI)