Tíz góllal verte Kazahsztánt a férfipóló-csapat

Vágólapra másolva!
Negyedik csoportmérkőzését is megnyerte a magyar férfivízilabda-válogatott az athéni olimpián. Kemény Dénes együttese esélyeshez méltó különbséggel, 14-4-re verte az A csoport sereghajtóját, Kazahsztánt.
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Az összes interjú

A csoport, negyedik forduló:
Magyarország - Kazahsztán 14-4 (3-1, 4-0, 4-2, 3-1)
gól:
Kiss G., Kásás 3-3, Madaras, Biros, Benedek 2-2, Vári, Fodor 1-1, illetve Elke, Szevosztjanov, Ziljajev, Zajcev 1-1

A csoportmérkőzések legkönnyebbnek ígérkező ellenfelével, Kazahsztánnal találkozott az eddig százszázalékos, olimpiai bajnok magyar férfivízilabda-válogatott. Ennek megfelelően Kásás különöseb erőlködés nélkül vette be a kazah kaput másfél perc elteltével, Elke azonban ekkor még - először és utoljára - egyenlíteni tudott. Kiss Gergely négymétereséből ismét megszerezte, majd Biros közeli pattintásával növelte az előnyt a Kemény-csapat, melynek kapujában az olimpián először lehetőséget kapott Gergely István négy lövés hatástalanításával szintén szert tehetett a szükséges önbizalomra.

Forrás: MTI


A három gól mellett háromszor kapufát talált a magyar válogatott az első negyedben, Kemény Dénesnek ennek ellenére nem volt sok oka az idegeskedésre, legfeljebb amiatt bosszankodhatott, hogy három emberelőnyből egyet sem értékesítettek Benedekék.

A második negyedben ismét Kásás kezdte és Kiss folytatta a gólgyártást, Gergely pedig továbbra is mindent kivédett, ami a kazahok részéről kapura ment. A hatodik és hetedik magyar gólt Madaras bombázta a kapu közepébe, aztán a harmadik negyed nyitányaként Biros végre emberelőnyből is betalált. Az ellenfél ekkorra már teljesen elkészült az erejével, Vári húzása után Fodor gólja már-már megalázó volt: a már tiszta ziccerben lévő, ám rendkívül önzetlen Kásástól kapott labdát csak akkor volt hajlandó a hálóba továbbítani, amikor a kapus már teljesen elsüllyedt.



A zárófelvonásban Kásás tovább kapaszkodott a góllövőlistán, majd Barcelona gólkirálya, Benedek Tibor is megszerezte első athéni találatát. A kazahok időt kértek, és ez meghozta a negyedik gólt nekik, amire ismét Benedek válaszolt.

A magyar csapat tehát hozta a kötelezőt, félgőzzel is fölényesen nyert, és ha a délutáni eredmények kedvezően alakulnak, akár már az utolsó csoportkör előtt csoportelső, vagyis elődöntős lehet.

eredmények, 4. forduló
A csoport
Szerbia-Montenegró - Horvátország 11-8 (2-1, 4-2, 3-3, 2-2)
Oroszország - Egyesült Államok 9-7 (3-1, 3-3, 2-0, 1-3)

a csoport állása: 1. Magyarország 8 pont, 2. Szerbia és Montenegró 6 (28-22), 3. Oroszország 6 (26-21), 4. Egyesült Államok 4, 5. Horvátország 0 (30-37), 6. Kazahsztán 0 (17-37)

B csoport
Olaszország - Egyiptom 13-4 (3-1, 0-1, 5-2, 5-0)
Görögország - Ausztrália 10-9 (2-2, 3-2, 3-2, 2-3)
Németország - Spanyolország 11-5 (3-2, 2-0, 4-3, 2-0)

a csoport állása: 1. Olaszország 6 pont (35-18), 2. Görögország 6 (37-23), 3. Németország 6 (34-22), 4. Spanyolország 4, 5. Ausztrália 2, 6. Egyiptom 0