Mindhárom diszkoszvetőnk döntőbe jutott

Vágólapra másolva!
Második kísérletére 68,10 méterre repítette a diszkoszt a selejtezőben, így magabiztosan jutott be a sportág olimpiai döntőjébe Fazekas Róbert. A selejtezőszint 64 méter volt, a magyar sportoló nagy riválisa, Virgilius Alekna 67,79-cet dobott. Másik két versenyzőnk ugyan nem érte el a selejtezőszintet, ám Máté Gábor 63,41 méteres teljesítménye a hatodik, Kővágó Zoltán 61,91 méteres dobása pedig az 12. legjobb eredményt jelentette, ezzel mindhárom magyar bekerült a hétfői tizenkettes döntőbe.
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Az összes interjú
Fazekas Róbert


Az Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes atléta elsőre 63,88 métert ért el, azaz csak kevéssel maradt a 64,50-es határ alatt. Másodszorra aztán megmutatta, mit tud, az első csoportban legjobb címvédő litván Virgilijus Aleknát is túlszárnyalva 68,10 méterig röpítette a diszkoszt.

Forrás: EPA

Máté Gábor jól selejtezett

ő nekem mindig kritikus pont, mióta az edmontoni vb-n kiestem. Itt csak veszíteni lehet, győzni nem, mindegy, hogy valaki 61 méterrel vagy világcsúccsal jut döntőbe" - mondta a szombathelyi sportoló. "Elsőre sem ment rosszul a dobás, de megpróbáltam javítani, és a 68 méterrel elégedett vagyok, maradt még bennem egy-két méter. De a döntő két nap múlva már egy másik verseny lesz, például este kell majd dobni, nem reggel."

Fazekas elárulta, hogy Szombathelyen az elutazás napján reggel fél nyolckor 70 méter körül dobott. "Szerintem képes vagyok a 71 méteres eredményre, azt pedig mindenki tudja, ez mit érhet. Alekna nem ijedős, de remélem, a mostani dobásommal és azzal, hogy a zürichi Golden League-viadalon legyőztem, egy kicsit ráijesztettem."

Máté Gábor

Máté gyenge 57,40-nel kezdett, másodszorra alaposan javított (62,43), majd harmadik kísérletére még rátett egy lapáttal (63,41). "A legerősebb döntőt eddig a sevillai világbajnokságon rendezték, akkor Fazekas Robi 62,79 méterrel jutott be a 12. helyen. A selejtezőre azt tűztem ki célul, hogy 63 méter fölött dobjak, ez pedig sikerült. A döntőben a nyolc között szeretnék végezni."

Ebben a csoportban a címvédő litván Virgilijus Alekna bizonyult a legjobbnak, harmadikra 67,79 méterig röpítette a szert. Rajta kívül még az észt Alekszandr Tammert teljesítette a 64,50-es szintet (65,70). "Alekna nekem kicsit bizonytalannak tűnt, csak harmadszorra dobott jól, pedig elsőre szokott. Egy éve a vb-n elsőre 68 m fölé került a selejtezőben" - értékel Máté, aki az Egyesült Államokban szerzett diplomát, és valószínűleg ott "tanulta meg" a pozitív gondolkozást, valamint egyetemi bajnokként azt is, hogyan kell profin nyilatkozni.

Kővágó Zoltán a második csoportban egy szektoron kívüli dobással kezdett, majd 61,91 méterrel javított. Harmadikra csak 60,77-ig jutott, így az utolsó dobóig erősen kérdéses volt, bekerül-e a legjobb 12 közé. A mögötte 61,11 méterrel álló holland Rutger Smith azonban megtette azt a szívességet, hogy a hálóba vágta a diszkoszt, így a korábbi utánpótlás Európa-bajnok is készülhet fináléra.

"Mákom volt" - vallotta be a 25 éves Kővágó. "Valamiért nem mentek a lábaim, de a döntőre majd jobb lesz, arra van kihegyezve a formám."

A diszkoszvetés döntőjének 12-es mezőnye:
Fazekas Róbert 68,10
Virgilijus Alekna (litván) 67,79
Alekszander Tammert (észt) 65,70
Lars Riedel (német) 64,20
Hannes Hopley (dél-afrikai) 63,89
Máté Gábor 63,41
Torsten Schmidt (német) 63,40
Casey Malone (amerikai) 63,27
Vaszilij Kaptyuh (fehérorosz) 63,04
Frantz Kruger (dél-afrikai) 62,32
Libor Malina (cseh) 62,12
Kővágó Zoltán 61,91