Mohamed Aida a legjobb 8 közé jutott

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Mohamed Aida nagyszerű vívással nyert az orosz Jekatyerina Jucseva ellen az athéni olimpia női tőr versenyében a 16 között. Az Elenikó vívócsarnokban ezúttal is csak 3-400 néző - köztük Albert monacói herceg - figyelte az előcsatározásokat.

Nem kedvezett a sorsolás a magyaroknak, hiszen a 16 között mindketten éremesélyes orosz vívót kaptak. Az 1993-ban világbajnoki ezüst-, 2002-ben és 2003-ban bronzérmes Mohamednek ugyan már voltak kellemes emlékei a nála egy fejjel magasabb, vb-második Jekatyerina Jucseváról, hiszen a tavalyi havannai vb-n a negyeddöntőben legyőzte őt, azért kellemetlen pillanatokat is átélt vele szemben, 2002-ben ugyanis az orosz bizonyult jobbnak a vb elődöntőjében. Eleinte az MTK versenyzője kezdeményezett többet, de kétszer is ellenfele szerzett vezetést, azután Mohamed egy szép lerohanással egyenlített, így 2-2 volt az állás a nyitó harmad után.

A második három percben is nagy taktikai csata folyt, amiből Mohamed jött ki jobban, sorozatban hét tust vitt be! A záró harmadban Jucseva kénytelen volt kockáztatni, de másfél perc alatt csak egy tust tudott faragni a hátrányból. Az orosz jól hajrázott (11-8), de az utolsó másodpercekben Mohamed bebiztosította a győzelmet (14-9).

Mohamed a negyeddöntőben a román Scarlat és a dél-koreai Nam párharcának nyertesével találkozik.