Magyar súlyemelő pozitív doppingtesztje

Vágólapra másolva!
Nem jelent meg a szerdai mérlegelésen az olimpiai súlyemelőverseny férfi 69 kg-os súlycsoportjának magyarja, Kecskés Zoltán, aki így nem is indul a 19 órakor kezdődő viadalon. Ennek oka, amint azt Dolovai Tamás, a sportág hazai szövetségének elnöke közölte, hogy a sportoló fennakadt egy, a játékok előtt elvégzett doppingvizsgálaton, amelynek az eredményét most hozták nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.
Az összes interjú



Az MTI információja szerint Kecskés az anabolikus szteroidok közé tartozó oxandrolonnal akadt fenn a vizsgálaton. Dolovai a távirati irodának a szövetség álláspontjának magyarázataként elmondta, ellentétben a kitartást, állóképességet igénylő sportágak képviselőivel, a súlyemelőknek teljesen értelmetlen közvetlenül a verseny előtt teljesítményfokozó szert szedniük. Hozzátette: azok, akik ebben a sportágban élnek tiltott szerrel, a felkészülés idején teszik ezt.

Kecskés a Magyar Televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy teljesen tiszta, nem doppingolt és küzdeni fog az igazáért.

"Egészen délután három óráig ugyanúgy készültem, mint a többiek, aztán szóltak, hogy a vezetés akar beszélni velem" - mondta a súlyemelő. "Közölték, hogy a nemzetközi szövetség doppingolás miatt eltiltott a versenytől. El sem hittem, hogy ez megtörténhet velem. A múlt hét kedden vették le a vizeletmintát, s azt mondták, hogy az A és a B-teszt is pozitív lett. Én viszont tudom, hogy nem szedtem semmiféle szert, ezért egy független laboratóriummal szeretném megvizsgáltatni a C-mintát, hogy kiderítsük, nem hibáztam, nem vagyok vétkes semmiben. Ebben az elnök, a magyar szövetség is támogat. Az olimpia előtt, teljesen váratlanul háromszor is ellenőriztek és soha semmi gond nem volt. Azt is tudom, hogy nem fognak elítélni. Becsületes munkát végeztem: teljességgel érthetetlen, ami történt. Nem tudom, mi van a háttérben, vannak olyan dolgok, amikhez én túl kicsi vagyok.