Közel ezer doppingvizsgálat eddig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Közel ezer doppingvizsgálatot végeztek el Athénban az "olimpiai időszak" július 30-i kezdete óta - jelentette be kedden a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

A szigorú ellenőrzés az előírások szerint nem a játékokat megnyitó ünnepség napján kezdődik, hanem a sportolóknak otthont adó olimpiai falu megnyitása napján. Az időszaknak természetesen az olimpia utolsó napján, az athéni játékok esetében augusztus 29-én lesz vége.

Ezen periódusban a NOB hatásköre a doppingellenőrzések lebonyolítása az olimpiai helyszíneken. Augusztus elseje és 10-e között 155 vizeletvizsgálatot és 57 vértesztet hajtottak végre, a versenyek elindulása, vagyis augusztus 11-e óta pedig 582, illetve 158 hasonló tesztet végeztek el.

Elsőként David Munyasia kenyai ökölvívót értek doppinghasználaton, majd Aye Khine Nan mianmari súlyemelőnő doppingtesztje hozott pozitív eredményt. Két görög versenyző, Kosztasz Kenterisz, a férfi 200 m-es síkfutás címvédője és Ekaterini Tanu, a női 100 m sydneyi ezüstérmese is büntetésnek néz elébe, miután nem jelentek meg a kötelező vizsgálaton.

Milan Haborak szlovák súlylökő szervezetében még egy júliusban levett minta elemzése során találtak tiltott hormonkészítményt, így a pénteki megnyitóra Athénba érkezett sportolónak másnap, az eredmény nyilvánosságra hozatala után haza kellett utaznia.