Nemcsik-Ferjancsik asszó a 16 között

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Ferjancsik Domonkos is követte Nemcsik Zsolt példáját, 15-8-ra nyert a kanadai Michel Boulos ellen, így a 16 között találkozik a két magyar vívó az athéni olimpia egyéni kardversenyében.

Az egyértelműen éremesélyes Ferjancsiknak könnyebb dolga volt Nemcsiknél, és ennek megfelelően érvényesítette is a papírformát az eddig különösebb eredménnyel nem rendelkező kanadai ellen. Az első néhány tus után még szoros volt a mérkőzés, azután viszont a magyar kardozó 9-6-ra elhúzott, és biztosan nyert 15-8-ra.

Ezzel az is eldőlt, hogy az Elenikó vívócsarnokban a legjobb nyolc között is lesz magyar vívó, hiszen Ferjancsik Nemcsikkel csap össze a következő körben.

Lengyel Balázs 15-12-re kikapott az ukrán Vladiszlav Tretyaktól, így számára az első asszó egyben a végállomást is jelentette.