Gebrselassie: Nem a győzelem, az etióp érem a fontos

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Haile Gebrselassie számára nem a győzelem a legfontosabb az athéni olimpián, hanem az, hogy Etiópia érmet nyerjen atlétikában. "Már van két ötkarikás aranyam, egy harmadik fantasztikus sikert jelentene, de sokkal fontosabb, hogy érmet nyerjünk hazánknak" - mondta Gebrselassie, akinek éppen honfitársa, Kenenisa Bekele lesz a legnagyobb riválisa. Bekele idén az 5000 és a 10 000 méter világcsúcsától is megfosztotta a 31 éves sztárt.

"Csak ha biztos az érem, akkor fogunk egymás ellen versenyezni" - jelentette ki a 17-szeres világrekorder Gebrselassie. "Mindegy, hogy én győzök vagy Kenenisa lesz az első, a lényeg az aranyérem. Ha ez sikerül, 60 millió etióp boldog lesz, ha nem, csalódott."

A négyszeres világbajnok futó rendkívül fontosnak tartja a doppingellenes küzdelmet. "Aki csal, az akár egymillió embert is becsaphat, magát azonban nem. Csalással meg lehet nyerni egy vagy két verseny, sőt új csúcsokat is el lehet érni, de évek múlva, amikor a csaló ráébred arra, hogyan állított fel rekordot, az olyan, mintha valaki a fiát veszítené el."