Befutott Pireuszba a Queen Mary 2

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Két nappal a nyitóünnepség előtt befutott a pireuszi kikötőbe a Queen Mary 2, amely az athéni olimpia alatt a VIP-vendégek szálláshelye lesz. A 377 méteres hosszúságával, 41 méteres szélességével és 77 méteres magasságával a világ legnagyobb luxus-óceánjárójaként számon tartott jármű lehorgonyzási manőverét egy helikopter és két járőrhajó felügyelte.

A fedélzeten 1800 szupergazdag ötkarikás látogató mellett a kiszivárgott hírek szerint 66 elnök és uralkodó lesz elszállásolva. A hajón lakik majd több mint negyven magyar szponzor és sportvezető, köztük Gyurcsány Ferenc sportminiszter, aki a nyitóünnepségre, illetve a játékok utolsó nyolc-kilenc napjára látogat ki.

A 150 ezer tonnás, 800 millió dollárért (200 milliárd forint) megépített Queen Mary 2 összteljesítménye 157 ezer lóerő, maximális sebessége pedig 54 km/óra. Egyidejűleg 2620 utast tud szállítani, akikről az 1253 fős legénység gondoskodik.