A hazai arany éri a legtöbbet az olimpián

Vágólapra másolva!
A rendező görögök fizetnek a legtöbbet, az osztrákok pedig a legkevesebbet az aranyéremért az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpián. Magyarország az ötkarikás bajnoknak járó nettó tízmillió forinttal (kb. 40 ezer euró) a középmezőnyben található.
Vágólapra másolva!

A görögök a honi olimpiai bizottság történetében rekordot jelentő 190 ezer eurós prémiummal jutalmazzák győztes sportolóikat, a második helyezettek 132 ezer euróval, a harmadikok 73 ezerrel gazdagodnak. De nem minden a pénz, az érmesek ugyanis jól fizető állásokra is számíthatnak a légierőnél, a rendőrségnél, a tűzoltóságnál vagy a parti őrségnél.

A premizálási listát nyilvánosságra hozott országok közül az osztrákok tűnnek a legszűkmarkúbbnak. Ausztriában ugyanis az első hely csak 11 ezer, a második 9000, a harmadik 7000 eurót ér. A németek sem osztanak sokkal többet, náluk 15 ezer, 10 ezer és 7500 eurót kapnak a dobogósok, ami csaknem megegyezik a kínaiak jutalmaival: 15 ezer, 8000 és 5000.

Első pillantásra nem tűnik soknak az amerikaiak premizálási összege sem - átszámítva - 25 ezer, 15 ezer és 10 ezer euró, de az Egyesült Államokban busás reklám- és szponzori bevételekre számíthatnak az érmesek.

Ellentétben Oroszországgal, ahol ennek megfelelően sokkal magasabb a prémium: az olimpiai bajnok 170 ezer eurót kap. Spanyolországban 75 ezer, 40 ezer és 24 ezer euró a legjobbak számára elkülönített összeg.

Magyarország a középmezőnyben foglal helyet. A kormány határozata alapján az egyéni aranyérmes jutalma nettó 10 millió forint (kb. 40 ezer euró), a másodiké nyolcmillió (32 ezer euró), a harmadiké hatmillió forint (24 ezer euró).