Aranyra hajtanak a pólós szexszimbólumok

Vágólapra másolva!
A földkerekség egyik legnagyobb presztízsű politikai magazinja, a Time kétoldalas cikket közöl a magyar férfivízilabda-válogatottról - mint az athéni olimpiai aranyérem legfőbb várományosáról -, és úgy általában a magyar vízilabdáról. A nagy valószínűséggel a közelmúltban, a Long Beach-i Világliga-döntőn, illetve részben a Margitszigeten készített írás konklúziója: Magyarországon a póló jóval több mint sport.
Vágólapra másolva!

Biztosan a vízben van valami. Kemény Dénes szövetségi kapitány legalábbis ezzel magyarázza, hogy 1928 és 1980 között valamennyi olimpiáról éremmel tértek haza a magyar vízilabdázók, s 2000-ben, Sydneyben - éppen a mester irányításával - már a hetedik olimpiai aranyat szerezték a magyarok.

"Magyarországon rengeteg gyógyforrás van, biztos vagyok benne, hogy ennek is köze van a sikereinkhez" - mondta a szakember. "A hőforrások vize már a fedett uszodák kora előtt lehetővé tette, hogy télen-nyáron gyakoroljunk."

Fotó: Fábián Évi

Kiss Gergő szerint az olimpia olyan, mint a legdurvább vizsga nyolcszor

De vajon Athénban - vélhetően minden idők legerősebb, legkiegyensúlyozottabb olimpiai pólótornáján - a gyógyvizek adta erőtöbblet elegendő lesz-e az olyan félelmetes ellenfelek legyőzéséhez, mint például Oroszország vagy Szerbia és Montenegró?

A vízilabda hihetetlen népszerűségnek örvend Magyarországon, ahol egyes bajnoki mérkőzések olykor több ezer nézőt is a lelátókra csalnak. Az olimpiai válogatott tagjai tudatában vannak, mekkora velük szemben az elvárás. "Amikor kiutaztunk Sydneybe, nem voltunk címvédők, így kisebb volt a felhajtás, a teher" - mondta a 28 esztendős Kásás Tamás, a diadalmas 2000-es csapat sztárja. "Most viszont nagyon is érezzük a hatalmas elvárásokat."

Az ember azt hinné, Kásás Tamást nem zavarja egy kis feszültség, már genetikailag sem: édesapja, Zoltán az 1972-es olimpián ezüstérmet szerzett válogatott tagja volt, és az 1988-as szöuli játékokon ő volt a szövetségi kapitány.

Az idősebb Kásás meggyőződése szerint a válogatott győzni fog Athénban. "A csapat gerince, legalább öt vízilabdázó 1994 óta együtt játszik. Nem csak azt tudják, hogyan kell együtt játszani. Azt is tudják, mit gondol a másik."

A csapat magját három sydneyi veterán alkotja. Kásás mellett a 26 éves Kiss Gergely 14 góljával a legeredményesebb magyar pólós volt a sydneyi olimpián, aki az elődöntőben és a döntőben is mesterhármassal remekelt. A 32 esztendős Benedek Tibor ugyancsak balkezes, aki a sydneyi döntőben négyszer talált a hálóba, és még túl a harmincon is a gárda egyik legsokoldalúbb játékosa.

A kulcsfigura azonban a 6 láb, 7 hüvelyk (201 cm) magas Kásás, ez a minden poszton használható jobbkezes pólós, aki amellett, hogy a csapat leggyorsabb úszója, valószínűleg a világ legjobb távoli bombázója. Ha a világ legjobbjának már két ízben megválasztott Kásás jó napokat fog ki Athénban, Magyarország alighanem verhetetlen lesz.