Cseh László keddtől újra úszhat

Vágólapra másolva!
Javult a lábam, s ha mindent rendben találnak nálam, kedden ismét vízbe szállhatok - jelentette ki szombaton az athéni olimpia legesélyesebb magyar versenyzői között számon tartott Cseh László, Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes úszó, akit csütörtökön műtöttek meg a Sportkórházban lábközépcsonttöréssel.
Vágólapra másolva!

A főigazgató főorvos, dr. Berkes István által elvégzett sikeres operációt követően a Bp. Spartacus kiválósága mankó segítségével ugyan, de már járkál. Sőt, rá is támaszkodhat sérült jobb lábára, amelyet gyógytornával igyekeznek mielőbb megfelelő állapotba hozni. Olyanba, hogy Cseh Lászlónak mégse kelljen lemondania athéni érmes álmairól...

"Fáj még a fémlappal megerősített törött rész, de elviselhetően. Így ha semmi bonyodalom nem jön közbe, a jövő hét elején, valószínűleg kedden újból elkezdhetem az edzéseket. Persze csak fokozatosan, mert eleinte szó sem lehet még fordulók gyakorlásáról, a fokozatos visszaszoktatás most a legfőbb feladat"- mondta a szerencsétlen sérülését szerdán, a balatonfűzfői edzőtáborban egy véletlen mozdulat következményeként elszenvedett úszó, akit várhatóan vasárnap engednek haza a kórházból.

"Sokkal jobban van Lacika, ezáltal mi magunk is" - foglalta össze a lényeget Kiss László szövetségi kapitány. "Óvatos bizakodással várjuk a jövő hetet, mert azt még nem tudni, mikortól lesz újból terhelhető. Ami a lényeges most, hogy minden stimmeljen a hét eleji vizsgálatoknál, jól gyógyuljon a sebe, s vízbe mehessen ismét."