Kemény Dénes kihirdette 13-as pólókeretét

Vágólapra másolva!
Csapatot hirdetett az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpiára Kemény Dénes, a férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki egyetlen kivétellel a múlt évben vb-aranyérmet nyert együttesnek szavazott bizalmat.
Vágólapra másolva!

"Az ötkarikás csapatot a tavalyi világbajnok válogatott alkotja, Varga Zsolt helyén Steinmetz Ádámmal" - válaszolta Kemény Dénes szerdán az athéni 13-ak névsorát firtató kérdésre.

Vagyis csupán egyetlen helyen változik az összetétele annak a gárdának, amely a 2003 nyarán Barcelonában rendezett vb-n diadalmaskodott. A módosulás a centerposztot érinti: a Vasasból időközben Moszkvába szerződött Varga II Zsoltot váltja a változatlanul az angyalföldieknél pólózó Steinmetz Ádám, az olimpiai és világbajnok védő, Barnabás öccse.

A kedden az Egyesült Államokból a Világliga elsőségét megvédve hazatérő bő keretből Varga Dénes eleve menedzselési céllal, "tanulmányi kirándulásra" utazhatott a tengerentúlra, míg Kiss Csabának és Szívós Mártonnak nem sikerült beverekednie magát az athéni különítménybe.

a magyar válogatott kerete
kapusok: Gergely István (Honvéd), Szécsi Zoltán (Eger),
mezőnyjátékosok: Benedek Tibor (Honvéd), Biros Péter (Honvéd), Fodor Rajmund (Honvéd), Kásás Tamás (Savona, olasz), Kiss Gergely (Honvéd), Madaras Norbert (Pro Recco, olasz), Molnár Tamás (Honvéd), Steinmetz Ádám (Vasas), Steinmetz Barnabás (Vasas), Varga Tamás (Nervi, olasz), Vári Attila (Honvéd).