Társoldalunk:

Francia tornákon szerepelnek kézicsapataink

Franciaország, Dánia, Brazília és Magyarország részvételével rangos nőikézilabda-tornára, előolimpiára kerül sor július 22-25-e között. A három B betűs gall városban (Bordeaux, Boulazac, Bayonne) megrendezendő eseményre már mindegyik gárda kijelölte keretét. Ugyancsak Franciaországban turnéznak Skaliczki László tanítványai: a férfiak a házigazda mellett Spanyolország és Egyiptom legjobbjaival csatáznak.

Hétfő óta Franciaországban készül a magyar nőikézilabda-válogatott, amely a múlt heti, svédek elleni két találkozó, illetve e keretkihirdetés után egy négycsapatos, nemzetközi tornára utazott. Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese (mint a nagy versenyek előtt általában mindig) a francia világbajnok gárdával készül, kedden, edzőmeccsen meg is mérkőztek.

Az igazi nagy megmérettetés azonban majd az előolimpia zárónapján, Bayonne városában következik, ahol a világbajnoki döntő óta először csap össze a két gárda. A magyar együttes csütörtökön, Bordeaux-ban kezd Brazília ellen, pénteken, Boulazacban az olimpiai címvédő Dánia lesz az ellenfél.

Olivier Krumbholz 15-ös keretének érdekessége, hogy a világbajnok csapatból Myriame Said Mohamed nem lesz ott az olimpián, de valószínűleg Christine Van Parys és Stéphanie Ludwig sem, akiket csupán a tartalékok közé jelölt a szakvezető.

a francia keret
kapusok: Joanne Dudziak (Nimes), Valérie Nicolas (Viborg)
mezőnyjátékosok: Isabelle Cendier-Ajaguin, Mélinda Jacques, Estelle Vogein, Isabelle Wendling (mind Metz), Sandrine Delerce, Sophie Herbrecht, Raphaëlle Tervel, Véronique Pecqueux Rolland (mind Besancon), Leila Lejeune (Viborg), Nodjialem Myaro (Kolding), Myriam Korfanty (Mios), Stéphanie Cano (Slagelse), Delphine Guehl (Dijon),
tartalékok: Stéphanie Ludwig, Nathalie Selembarom (mindkettő Metz), Johanna Bouveret (Toulon), Christine Van Parys (Lyon), Nathalie Macra (Nimes), Bertille Bétar (Fleury-les-Aubrais).

Jan Pytlick, a dán kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya 15 fős olimpiai keretéből tizennégy játékost már megnevezett, az utolsó személy szinte bizonyosan az Ikast sérüléssel bajlódó irányítója, Kristine Andersen lesz. Az utazó keret érdekessége, hogy a nagy nevek közül nem lesz ott Athénban a Kolding csinos balszélsője, Christina Roslyng, akit a szezon egyik felfedezettje, Henriette Mikkelsen (Viborg) szorított ki. (Ráadásul Roslyng-Hansen meg is sértődött, így hazaküldték az edzőtáborból.)

Kapusposzton nem folytatódott a nagy csata, a bő keretbe be sem válogatott Lene Rantala után újabb hálóőrnek nem kellett elhagyni az edzőtábort. Pytlick kapitány ugyanis a szűk létszám ellenére úgy döntött, három kapuvédővel vág neki az ötkarikás játékoknak. Nem fért be a csapatban az Aalborg irányítója, Rikke Nielsen és a GOG Gudme klasszisa, Winnie Mölgaard sem, de ugyanígy kimaradt a Randers frissen szerződtetett beállósa, Heidi Johansen, valamint a norvég Tertnesben légióskodó Anne Petersen.

Érdekesség: a szűkített keret ellenére Pytlick minden játékosát elvitte a franciaországi tornára.

a dán keret
kapusok: Karin Mortensen, (Ikast-Bording), Rikke Poulsen Schmidt (Slagelse), Louise Bager Nörgaard (Viborg)
mezőnyjátékosok: Line Daugaard (Ikast), Henriette Mikkelsen (Viborg), Katrine Fruelund (Viborg), Rikke Skov (Viborg), Lotte Kiärskou (Viborg), Rikke Hörlykke (Slagelse), Mette Vestergaard Larsen (FCK), Trine Jensen (Aalborg), Josephine Touray (Ikast), Kristine Andersen (Ikast), Karen Brödsgaard (Ikast), Camilla Thomsen (FCK)
tartalékok: Winnie Mölgaard (GOG), Rikke Nielsen (Aalborg), Heidi Johansen (Randers), Anne Petersen (Tertnes).

Alexandre Trevisan Schneider, a brazilok szakvezetője januárban kihirdetett 28-as keretét szűkítette drasztikusan, azonban a franciaországi tornára még 17 játékossal utazik, s ezt követően dönti el, melyik két játékosától válik még meg.

a brazil keret
kapusok: Darly de Paula (Akaba Bera Bera, spanyol), Chana Masson (Ferrobus Mislata, spanyol)
mezőnyjátékosok: Alexandra Priscila Nascimento, Daniela Piedade (mindkettő Hypo, osztrák), Viviane Jacques, Sandra Oliveira (mindkettő Mesc/Sao Bernardo), Aline Lopes Rosas, Lucila Vianna da Silva (mindkettő Sao Paulo F.C./Guarú), Idalina Mesquita, Margareth Montao (mindkettő C.E. Mauá/Universo), Fabiana Carvalho Diniz, Aline da Conceiçao Silva (mindkettő CDES Gil Eanes), Dolores Viana Cardoso (Sport Club Ulbra), Milene Bruna Figueiredo (Águias Nova Gerte), Fabiana Kuestener (A.D. Blumenau), Aline Silva Santos (Ferrobus Mislata), Ana Carolina Amorim (Eurostandard Szkopje, macedón)

az előolimpia programja
július 22., csütörtök (Bordeaux)
18.00:
Magyarország - Brazília
20.00: Franciaország - Dánia

július 23., péntek (Boulazac)
18.00:
Magyarország - Dánia
20.00: Franciaország - Brazília

július 25., vasárnap (Bayonne)
18.00:
Dánia - Brazília
20.00: Magyarország - Franciaország.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK