Egy lépésre a VL-győzelemtől a férfi pólósok

Vágólapra másolva!
A világbajnok, olimpiai címvédő magyar férfivízilabda-válogatott 10-5-re legyőzte Görögországot a Világliga Szuperdöntőjének elődöntőjében, az egyesült államokbeli Long Beachben. Kemény Dénes legénysége a magyar idő szerint hétfő hajnalban sorra kerülő fináléban az olaszok ellen diadalmaskodó Szerbia és Montenegró csapatával találkozik.
Vágólapra másolva!

Férfi vízilabda Világliga Szuperdöntő, elődöntő:
Magyarország - Görögország 10-5 (2-0, 3-2, 3-3, 2-0)
a magyar gólszerzők: Kásás, Kiss G. 3-3, Madaras, Fodor, Steinmetz B., Molnár 1-1

Kásás Tamás és Kiss Gergely, valamint a remekül védő Szécsi Zoltán kapus vezérletével végig vezetve, magabiztosan nyert a magyar csapat a fáradtan mozgó, erőtlen támadásokat vezető görögök ellen.

"Az utolsó mérkőzésünk óta közel egy hét telt el, így egy kicsit álmosan kezdtünk, a meccs elején keményen meg kellett küzdenünk a gólokért, a védelmünk ugyanakkor jól működött. Naponta hét órát edzünk, ennek fényében az ötgólos siker remek eredmény. A döntő nehéz összecsapást ígér" - mondta a találkozó után Kemény Dénes.

A másik elődöntőben:
Szerbia és Montenegró - Olaszország 10-7 (3-3, 3-0, 0-2, 4-2)

az 5. helyért:
Spanyolország - Egyesült Államok 6-6 (1-2, 2-1, 2-3, 1-0) - büntetőkkel 5-4

a hétfői program:
a 3. helyért: Görögország-Olaszország 3:30 ó
döntő: Magyarország-Szerbia és Montenegró 5 ó