Bordeaux-i tornával készülnek a női kézisek

Vágólapra másolva!
Vasárnap délben a franciaországi Bordeaux-ba utazik az olimpia előtt álló magyar nőikézilabda-válogatott, amely az edzőtáborozás mellett rangos nemzetközi tornán vesz részt.
Vágólapra másolva!

A világbajnoki és olimpiai ezüstérmes együttes jövő hét csütörtökön a pán-amerikai bajnok Brazíliával, másnap az ötkarikás és Európa-bajnoki címvédő Dániával, vasárnap pedig a házigazda, világbajnok Franciaországgal mérkőzik.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány elmondta, a túrára az ötkarikás játékokra péntek este kijelölt 15 plusz 1 fős keret utazik. Megjegyezte, nagyon nehéz helyzetben volt a csapat szűkítésénél, a kapusoknál Sirina-Sugár, a balszélen Kirsner-Nagy párharc volt, s mindkettőből előbbi kapott bizalmat.

"Felállítottam egy öt pontból álló objektív rendszert, s ez alapján választottam. Mondanom sem kell, nüanszok döntöttek" - fogalmazott a kapitány, majd hozzátette: "A 15 játékos bármelyike kikerülhet a csapatból sérülés, vagy jelentős sportformahanyatlás esetén."

A válogatottal tart Franciaországba az öt hónapja szült, a fizikai állapot terén rohamos javulást mutató Balogh Beatrix is, mivel a balkezes játékosok közül Radulovics Bojana és Lovász Zsuzsa is térdproblémákkal küzd.

Az utazó keret:
kapusok:
Pálinger Katalin (Dunaferr), Sirina Irina (Győri Graboplast ETO KC)
mezőnyjátékosok: Bohus Beáta, Ferling Bernadett, Kindl Gabriella, Kulcsár Anita, Lovász Zsuzsanna, Pigniczki Krisztina, Radulovics Bojana (Dunaferr), Görbicz Anita, Mehlmann Ibolya (Győri Graboplast ETO KC), Kirsner Erika, Tóth Tímea (Ferencváros), Farkas Ágnes (Alborg), Siti Eszter (FC Köbenhavn), Balogh Beatrix (Cornexi-Alcoa)