A görögök ellen VL-elődöntőznek a magyar pólósok

Vágólapra másolva!
Görögország lesz a világbajnok, olimpiai címvédő magyar férfivízilabda-válogatott ellenfele a férfi Világliga elődöntőjében, miután büntetőlövésekkel legyőzte a házigazda amerikai együttest, a Long Beachben zajló Szuperdöntőben.
Vágólapra másolva!

A magyar idő szerint szombat hajnali mérkőzésen a lefújás előtt két perccel a görögök még két góllal vezettek, ám a hazaiak kitűnően hajráztak, és kiegyenlítettek. A Világliga szabályai szerint így következett a büntetőpárbaj, amely a vendégcsapatnak sikerült jobban.

A másik negyeddöntőben Szerbia és Montenegró nemzeti csapata elsősorban az utolsó kilenc percben nyújtott remek játékának köszönhetőn két góllal legyőzte a spanyol válogatottat.

Szuperdöntő, negyeddöntő:
Görögország - Egyesült Államok 8-8 (3-3, 2-2, 2-2, 1-1) - büntetőkkel 13-12
Szerbia-Montenegró - Spanyolország 7-5 (2-1, 1-2, 1-1, 3-1)

A magyar idő szerint vasárnap hajnalban sorra kerülő elődöntőben Görögország Magyarországgal, míg Szerbia és Montenegró Olaszországgal találkozik.

A Világliga Szuperdöntőjének további programja (magyar idő szerint):

vasárnap:
3:30 ó: az 5. helyért: Egyesült Államok - Spanyolország
5 ó: elődöntő: Magyarország - Görögország
6:30 ó: elődöntő: Olaszország - Szerbia-Montenegró

hétfő:
3:30 ó:
a 3. helyért
5 ó: döntő