Magyar henger Ausztrália ellen

Vágólapra másolva!
A férfi vízilabdázók Világligájának csoportküzdelmei a befejezésükhöz közelednek. A B csoport utolsó előtti fordulójában, Los Angelesben Magyarország 14-6-ra megverte Ausztráliát, s ha vasárnap is győz a déliek ellen, akkor csoportelső, azaz kiemeltként kerül be a pénteken kezdődő hatos döntőbe, s automatikusan elődöntős.
Vágólapra másolva!

Sima meccs, pocsék kaja - Kiss Gergő naplója

Magyarország - Ausztrália 14-6 (4-0, 2-1, 4-4, 4-1)
USC's McDonald's Swim Center, 1000 néző, vezette: Chaney (amerikai), Sztavropulosz (görög)
góldobók: Biros és Molnár 4-4, Varga T. és Madaras 2-2, Benedek és Vári 1-1, illetve Osadchuk 2, Figlioli, McGregor, Miller és Whalan 1-1.

A magyarok nyolc emberelőnyből hármat, az ausztrálok 12-ből ötöt értékesítettek. A mieinktől ezúttal Steinmetz Barnabás és Kiss Csaba maradt ki, a 16 éves, tapasztalatszerzésre kivitt Varda Dénes mellett. A mérkőzésen 5-0-ra elhúztak a mieink - öt különböző játékos góljával -, s utána csak az előnyt kellett őrizni.

"Sokkal jobban összpontosítottunk, mint a megelőző két mérkőzésen az amerikaiak ellen. Ez a körülmény jóval hatékonyabbá tette a játékunkat" - kommentált Kemény Dénes szövetségi kapitány.

A másik mérkőzésen:
Szerbia és Montenegró - Egyesült Államok 9-6 (2-1, 3-1, 3-3, 1-1)
góldobók: Janovic és Sapic 3-3, Gojkovic, Savic, Jokic 1-1, illetve Azevedo 3, Beaubien, Smith és Bailey 1-1.

A B csoport állása 11 mérkőzés után:
1. Magyarország 27 pont
2. Szerbia és Montenegró 27
3. Egyesült Államok 18
4. Ausztrália 14

Ch. Gáll András